Börzsöny Vándortúra

Börzsöny Vándortúra

A Börzsöny Vándortúra immár majd negyedszázada igyekszik elkalauzolni a túrázót a Börzsöny vadregényes tájaira. Már csak néhány település maradt, ami nem volt még házigazdája a Vándortúrának. Köztük van Nógrád is, ahonnan 24. alkalommal indul útjára túránk, hogy a Csóványost is érintve oda is térjen vissza. Várunk nagy szeretettel!

Bővebben

3. Kaldera 25 teljesítménytúra

3. Kaldera 25 teljesítménytúra

Szeretettel várunk a 2022-ben immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Kaldera 25 teljesítménytúrán! Téli Vulkántúránkhoz hasonlóan ezúttal is a miocén kori tűzhányó kalderájába invitálunk benneteket, csak ezúttal nyári körülmények között, kemencei indulással és érkezéssel, illetve a téli útvonallal szembe közlekedve. A Kaldera 25 így egy kicsit a Vulkántúra kistestvére is, de ez nem jelenti azt, hogy le lehet becsülni, hisz mint tudjuk, a Börzsöny sosem viccel. A Kaldera 25 mellett vezetett túrát is szervezünk!

A két túra az Ipoly menti településeket átölelő programsorozat, az Ipoly Feszt része!

Bővebben

Horthy Miklós emléktúra

Horthy Miklós emléktúra

Az immár 11. alkalommal megrendezendő 35 km-es túra célja, hogy megismertesse a Korponai-dombvidék Ipolyra lefutó végső nyúlványainak világát. Utunk során végig szemmel tarthatjuk a Börzsönyt, az Ipoly völgyét, és a Selmeci-hegységet. Ez az a táj, amelyet Trianonban elcsatoltak, de Horthy Miklós kormányzósága idején, 1938-ban visszatért hazánkhoz. Erre is emlékezzünk, miközben az azóta újra leszakított, de lélekben hazai és máig magyarlakta vidéken járunk! A túrát egyben barátunk, Gál József, a Horthy Emléktúra egyik leglelkesebb házigazdájának emlékének ajánlunk. Bővebben

Teleki Pál és Hóman Bálint emléktúrák a Börzsönyben

Teleki Pál és Hóman Bálint emléktúrák a Börzsönyben

2022-ben ismét megrendezésre kerülnek a tavaly koronavírus miatt elmaradt Teleki Pál, illetve Hóman Bálint emléktúrák. Túránk célja egyrészt emléket állítani gróf Teleki Pál földrajztudós, természetbarát miniszterelnöknek, másrészt elkalauzolni minden indulót a Börzsöny szebbnél-szebb tájaira, hogy megismerhessék a hegység csodálatos értékeit.

Bővebben

3. Bácskai Hazajáró túra

3. Bácskai Hazajáró túra

A 3. Hazajáró túrát Bácska észak-keleti részén, Horgos környékén szervezzük meg. A túrán megismerkedünk a szorgalmas horgosi emberek múltjával, jelenével. Történelmi emlékeket fogunk megtekinteni, zsíros bácskai földeken barangolni, ahol az egykori Titói határ menti bunkerrendszer egyik parancsnoki állását is érintjük a holt-Tisza partján.
A túra vezetett lesz, tehát a séta során információkat fogunk kapni a látnivalókról, illetve a helyi érdekességekről.

Táv: 18 km
Szintemelkedés: 21méter
Menetidő: 6,5 óra

Bővebben

Kitörés emlék- és teljesítménytúra

Kitörés emlék- és teljesítménytúra

A Kitörés Emléktúra célja, hogy megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet és Nyugat-Európát a bolsevik Vörös hadsereggel szemben.
Miután 1944. karácsonyán a szovjet ostromgyűrű bezárult a vár körül, az “Európa Erőd” védői a harc nélküli lemészárlást jelentő kapituláció helyett — esküjükhöz híven — 1945. február 11-én a kitörést választották…
Utunk során teljesítményünkkel tisztelgünk a hősi halottaknak és azoknak, akik mérhetetlen szenvedések árán, de életben maradtak.

Bővebben

Börzsöny Vulkántúra

Börzsöny Vulkántúra

Igen csak erőt próbáló, hagyományos téli túránkra invitálunk Benneteket immár 18. alkalommal egyik kedvenc hazai hegységünkbe, a Börzsönybe. A túra célja, hogy a résztvevőket végig kalauzolja a miocén kori vulkán kalderáján, és egyben tisztelegjen a nagyszerű ember és geológus Breuer László, alias SUMI emléke előtt. A túrán való részvétel online nevezéshez kötött. Bővebben