“Székely Határőrök nyomában” konferencia

Szeretettel Várunk Benneteket a “Székely határőrök nyomában” című konferenciára, ahol többek között a Székelyföld hadtörténetéről szóló előadások mellett bemutatkozik  a ‘Határjárók a Kárpátokban’ túrakalauz sorozat “Fogarasi havasok” című kötete is. A konferencián előadás tart ‘Műsorból mozgalom – A Hazajáró Egylet küldetése’ címmel Moys Zoltán, a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet alapító tagja .

Időpont: 2018. február 16. (péntek) 9:00
Helyszín: Magyarság Háza – Duna Palota (Budapest, Zrínyi u. 5.)

 

Börzsöny Vulkántúra

Börzsöny Vulkántúra

Igen csak erőt próbáló, hagyományos téli túránkra invitálunk Benneteket immár 17. alkalommal egyik kedvenc hazai hegységünkbe, a Börzsönybe. A túra célja, hogy az indulókat végigkalauzolja a miocén kori vulkán kalderáján, és egyben tisztelegjen a nagyszerű Ember és geológus Breuer László, alias SUMI emléke előtt.

Az idei Börzsöny Vulkántúrára már lehetőséged van online nevezni, ami egyelőre nem kötelező, de nagyban megkönnyíti a munkánkat és gyorsítja a rajtoltatást és az érkeztetést is.

Túra kiírás és nevezés

Bővebben

Strahl Zoltán Emléktúra – Őszi Hazajáró Túra

Strahl Zoltán Emléktúra – Őszi Hazajáró Túra

A Hazajáró Egylet minden évszakban gyalogtúrát szervez valamelyik hazai hegységünkben. Őszi túránk immár hagyományosan a Visegrádi-hegységben kerül megrendezésre, amely érinti a Prédikálószéket, a Vadálló-köveket és a Rám-szakadékot is. 2017-től a túrát a tragikusan fiatalon elhunyt barátunk, Strahl Zoltán emlékének ajánljuk. A résztvevők egy rövid, vezetett 3 km-es és egy hosszabb, 18 km-es táv közül választhatnak. Mindkét túra Dobogókőről indul és oda is érkezik. A hosszú túra ellenőrzőpontjain a Hazajáró szereplői adják az igazoló pecsétet, ezen túl külön érdekesség, hogy azt a látnivalókban gazdag útvonalat járja be, amelyet 2011 őszén, még a műsor kezdete előtt a Hazajáró stábja is végigjárt, egyfajta próbaforgatás keretében. A túra rajtjában és céljában lehetőség lesz belépni a Hazajáró Egyletbe. A túra nevezési díja a Hazajáró Egylet és a Magyar Turista Egyesület tagjai számára kedvezményes. Ez úton köszönjük meg a Magyar Turista Egyesületnek az együttműködést! Tartsatok velünk, éljük át együtt a Hazajáró első útját, a próbaforgatás izgalmait, a Visegrádi-hegység csodavilágát! Bővebben

Teleki Pál Emléktúra

Teleki Pál Emléktúra

Túránk célja egyrészt emléket állítani gróf Teleki Pál földrajztudós, természetbarát miniszterelnöknek, másrészt elkalauzolni minden indulót a Börzsöny szebbnél-szebb tájaira, hogy megismerhessék a hegység csodálatos értékeit. Bővebben

Kitörés 60 Emlék- és teljesítménytúra

Kitörés 60 Emlék- és teljesítménytúra

A Kitörés emlék- és teljesítménytúra célja, hogy minden év februárjában megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül védték Budapestet -és ezzel együtt Nyugat-Európát- a bolsevik Vörös Hadsereggel szemben. A túra során teljesítményünkkel tisztelgünk a hősi halottaknak és azoknak, akik mérhetetlen szenvedések árán, de életben maradtak. Bővebben

Bükkaljai hétvége a Hazajáróval

Bükkaljai hétvége a Hazajáróval

A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület 2017 januárjától szoros együttműködésben munkálkodik a Hazajáró Egylettel a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítésén, elsősorban a honismeret és a turizmus eszközeivel. Együttműködésünk keretében programjainkról kölcsönösen tájékoztatjuk egymást, azokon kölcsönösen részt veszünk, így – ahogy 2016-ban –, ismét vendégeink lesznek Várkúton, Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár, a Hazajáró honismereti és turisztikai sorozat alkotói.

Az egész hétvégés program célja, hogy bemutassuk a két szervezetnek a Kárpát-medence természeti- és kulturális értékeinek, történelmi emlékeinek megismertetése; a természeti környezet és az épített örökség védelme érdekében tett erőfeszítéseit és bemutassunk a résztvevőknek egy különleges tájat, a nemrég Hungarikum címmel kitüntetett Bükkalját és annak egyedülálló kőkultúráját.

PROGRAM:

  1. péntek – Közönségtalálkozó Várkúton a Hazajáróval

Helyszín: Várkúti Turistaház

Időpont: 18:00

  1. szombat – Bükkaljai kőkulTÚRA: Cserépfalu kőemlékei

Útvonal: Noszvaj, piactér – Imány-tető – Dóc-hegyi kaptárkövek – Cserépfalu, Fidóci és Pásti pincesor – Kis-Amerika – Millenniumi kilátó – Berezdaljai pincesor – Ördögtorony – Mész-patak szurdoka – Bükk Déli Kapu Látogatóközpont

A túra végeztével a Bükk Déli Kapu Látogatóközpontban kerül sor a Kaptárkő Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által “Bükkaljai kőkultúra” címmel meghirdetett fotópályázat eredményhirdetésére és a pályázat képeiből készült fotókiállítás megnyitójára.

Táv/szintemelkedés: 14 km/300 m (könnyű túra)

Időtartam: 7 óra

Találkozóhely és időpont: Noszvaj, piactér; 9:00-kor (Egerből a 8:40-kor induló busszal érdemes érkezni).

Az autóval érkezőknek javasoljuk, hogy Noszvajon parkoljanak le, mivel a túra végeztével a Bükk Déli Kapu Látogatóközponttól busszal vissza tudnak oda jutni (buszok 16:00-kor és 16:50-kor indulnak).

Visszaérkezés Egerbe: 17:40-re, a Bükk Déli Kapu Látogatóközponttól 16:50-kor induló busszal.

Túravezető: Havasi Norbert

  1. vasárnap – Barangolás Várkút környékén

Útvonal: Várkút – Várhegy – Dolomit-bánya – Kövesdi-kilátó

Időtartam: 3-4 óra

 

A hétvége programja ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Jelentkezés:

 

A program résztvevőinek a Várkúti Turistaház kedvezményes szálláslehetőséget biztosít.
Szállás: 3900 Ft/fő/éj; félpanziós ellátás (reggeli, vacsora): 1800 Ft/fő/nap.
Szállásfoglalás: