Ha egész nap­ra esőt mon­da­nak, akkor álta­lá­ban a szer­ve­zett túrák elma­rad­nak. Kivé­ve, ha a Hat­van­négy Vár­me­gye Ifjú­sá­gi Moz­ga­lom és a Haza­já­ró Hon­is­me­re­ti és Turis­ta Egy­let a szer­ve­zők. Nincs az a cudar idő­já­rás, ami indo­kol­ná, hogy ne emlé­kez­ze­nek meg a Ron­gyos Gár­dá­ra, akik hiá­nyos fel­sze­re­lés­sel és hiva­ta­los támo­ga­tás nél­kül, „ron­gyo­san” is véd­ték az ősi határt.

Tizen­har­ma­dik alka­lom­mal került meg­ren­de­zés­re a Ron­gyos Gár­da Emlék­tú­ra, mely a nyu­gat-magyar­or­szá­gi har­cok hely­szí­ne­it érint­ve emlé­ke­zik a hős fel­ke­lők­re. Az emlék­tú­rát a Hat­van­négy Vár­me­gye Ifjú­sá­gi Moz­ga­lom indí­tot­ta útjá­ra azzal a cél­lal, hogy a sta­ti­kus koszo­rú­zá­sok helyett egy mél­tóbb for­má­ját hono­sít­sák meg a meg­em­lé­ke­zés­nek.

A túra gyü­le­ke­ző­je Bal­fon volt, ahol eső fogad­ta a részt­ve­vő­ket. Az csa­pa­dék miatt jár­ha­tat­lan­ná vált föld­út elke­rü­lé­sé­vel, kerék­pár­úton indult meg az egy­be­gyűlt tár­sa­ság Sop­ron felé. A sző­lő­so­rok men­tén halad­va kék­fran­kos für­tök moso­lyog­tak rájuk. A messzi­ről hal­lat­szó „ágyú­dör­gés” tanú­sá­ga sze­rint azon­ban nem csak ők, hanem a sere­gé­lyek is fel­fe­dez­ték a jónak ígér­ke­ző ter­mést.

A Szár­hal­mi-erdőn keresz­tül érkez­tek meg Sop­ron­ba, ahol a Szent Mihály teme­tő­ben meg­ko­szo­rúz­ták a fel­ke­lés­ben elesett hősi halot­tak sír­em­lé­ke­it. A tör­té­nel­mi ellen­té­tet felül­író becsü­le­tes­ség pél­dá­ja, hogy az elesett hősi halott mel­lett nyug­szik az egyik oszt­rák csend­őr is, ki a har­cok során vesz­tet­te éle­tét. Tes­tét Sop­ron lakos­sá­ga ugyan­olyan tisz­te­let­adás mel­lett helyez­te vég­ső nyu­ga­lom­ra, mint saját hősi halot­ta­it. Innen a Tűz­to­rony irá­nyá­ban foly­tat­ták útju­kat, ahol meg­cso­dál­ták a Hűség kapu­ját, majd a főté­ren Thurner Mihály, egy­ko­ri pol­gár­mes­ter szob­rát. A várost keresz­tül szel­ve meg­lá­to­gat­ták a Pan­nó­nia szál­lót, mely épü­le­té­ben egy­ko­ron a vezér­kar gyű­lé­se­zett, majd elha­lad­tak Pró­nay Pál egy­ko­ri parancs­no­ki szál­lá­sa előtt is.  A Szé­che­nyi-téren talál­ha­tó hűség zász­ló­val szem­ben áll az épü­let, mely­ben egy­kor az Antant kép­vi­se­lői szé­kel­tek. A tér fon­tos sze­re­pet ját­szott az akko­ri ese­mé­nyek­ben, ugyan­is itt tar­tot­ták augusz­tus 20-án a lako­sok elcsa­to­lás elle­ni tün­te­té­sét.

Egy rövid pihe­nő után Sop­ront elhagy­va a Károly-magas­lat felé vet­ték az irányt, hogy a fel­ke­lő szob­rá­nál is elhe­lyez­zék koszo­rú­ju­kat. A szo­bor­nál Dobay Ger­gely mind­két szer­ve­zet nevé­ben üdvö­zöl­te a jelen­lé­vő­ket. Beszé­dé­ben a túrá­hoz hason­lí­tot­ta a magyar nép­lé­lek meg­nyil­vá­nu­lá­sát. Úgy, aho­gyan a túrát is meg­tart­ják min­den körül­mé­nyek közt, a magyar nép igaz­ság irán­ti har­cos elkö­te­le­zett­sé­ge is meg­nyil­vá­nult min­dig, min­den körül­mé­nyek közt. Lehet­tek bár­mi­lyen rosszak is a körül­mé­nyek, bár­mi­lyen kilá­tás­ta­lan is a hely­zet, a magyar ellen­ál­lás meg­je­le­né­sét borí­té­kol­ni lehe­tett. Ez, a gén­je­ink­ben őrzött tulaj­don­ság nyil­vá­nult meg a vesz­tes világ­há­bo­rút köve­tő fel­ke­lé­sek során Balas­sa­gyar­ma­ton, Komá­rom­ban és Nyu­gat-Magyar­or­szá­gon is. Ez a tűz égett azon sel­me­ci diá­kok szí­vé­ben is, kik­ről két hét­tel koráb­ban szin­tén egy emlék­tú­ra kere­tén belül emlé­ke­zett meg a két szer­ve­zet. Ők, miu­tán fegy­ve­re­sen tar­tot­ták fenn a ren­det és mene­kí­tet­ték ki a főis­ko­la érté­ke­it Sel­mec­bá­nyá­ról, Sop­ron­ban ver­tek új tanyát. Miu­tán Sop­ront is el akar­ták csa­tol­ni az ország­tól, újra fegy­vert fog­tak és meg­ígér­ték, hogy Sop­ront már az éle­tük árán is meg­vé­dik.

A magas­lat­ról a cik­lá­men-tan­ös­vé­nyen halad­va a túrá­zók meg­cso­dál­hat­ták az éppen nyí­ló, név­adó virá­go­kat is. A Sza­la­mand­ra-tónál tar­tott hosszabb pihe­nő után az Ágfal­vi-hegy csú­szós ösvé­nye­in jutot­tak el Ágfal­vá­ra, ahol a helyi teme­tő­ben ismét egy hősi halott sír­já­nál haj­tot­tak fejet. A túra az ágfal­vi Bara­csi-emlék­mű­nél ért véget, ahol a két ágfal­vi ütkö­zet ese­mé­nye­it ismer­tet­te Hor­váth Gábor. Innen az átázott tár­sa­ság egy köze­li piz­zé­ri­á­ba vonult, hogy átve­gye az emlék­la­po­kat és a kitű­ző­ket. A túrát sike­re­sen tel­je­sí­tők a Haza­já­ró Kupa része­ként egy pecsét­tel is gaz­da­god­tak.

Köszön­jük a beszá­mo­lót Dobay Ger­gely­nek.