Csíksomlyó 2019

Csíksomlyó 2019

Nem minden évben van lehetőségünk, hogy ott legyünk a csíksomlyói búcsúban, ezért is vettük nagy örömmel a Kárpáteurópa Utazási Iroda meghívását, miszerint ez évben a Hazajáró legyen a Székely Gyors díszvendége. 

A zarándokvonattal való utazás több okból is plusz motivációt jelentett, hisz egyrészt vasúton még nem utaztunk Erdélybe, másrészt előre sejthető volt, hogy az utazóközönség nagyjából a mi közegünk lesz. Utóbbi dologban nem is csalatkoztunk, sőt, nagyon reméljük, hogy azt a szeretetet, amit mind az utazás során, mind a búcsúban kaptunk, valaha viszonozni tudjuk, ha nem másként, legalább a filmjeink által. De természetesen nem rólunk szólt ez az út, sokkal inkább arról az elementáris egymásra találásról, amit Csíksomlyó évről-évre ad a magyarságnak.

Immár egy hónap telt el a búcsú óta, sokan, sokféleképpen megírták idei élményeiket, benyomásaikat. Bennünket is sok kisebb, nagyobb katarzis ért az út során, de amit biztosan nem kaptunk volna meg a Székely Gyors nélkül, az a nagyváradi, kolozsvári, csíkrákosi, madéfalvi, csíkszentsimoni, gyimesközéploki fogadtatás volt az említett települések vasútállomásain… És mikor hazafelé tartva, a hosszú úttól meggyötörve, az élmények súlya alatt meggörnyedve számot vetsz, és azt hiszed mindenen túl vagy, a szerelvény begördül Nagykárolyba, és olyan szeretettel fogadja az érmelléki magyarság a vonatot, mintha a 3. bécsi döntés után érkeznénk ide.

Mindezt ez úton is köszönjük Mező Tibornak és a Kárpáteurópa csapatának!