Október 4-6. közt – immáron 4. alkalommal – rendeztük meg a Hazajáró Egylettel közös Bükkaljai hétvégénk, mely túrái idén a Hazajáró Kupa részei voltak. Az eseményen vendégeink és túratársaink voltak a Hazajáró sorozat szereplői, Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár, illetve a stáb két tagja, Schödl Dávid operatőr és Tóth József hangmérnök. is. Az egész hétvégés program célja, hogy közösen népszerűsítsük Kárpát-medencei természetjárást és a turizmust és megismertessünk a résztvevőkkel egy különleges tájat, a Hungarikum címmel kitüntetett Bükkalját és annak egyedülálló kőkultúráját.
Pénteken a Noszvaj melletti Várkúton található turistaházban kezdődött a program, ahol résztvevők a Hazajáró Egylet küldetéséről és tevékenységeiről beszélgettek. Sokan jöttek el az Egylet tagjai közül, külhoni szereplők, honismereti vezetők és az elszakított területeken élő helyi magyar közösségek lelki, szellemi vezetői voltak vendégeink.
A szombati túrának, a hűvös, szeles és esős idő ellenére is közel 100 fővel vágtuk neki. Az Ibolyás-tető – Király-rét – Nyerges-hegy útvonal érkeztünk meg a titokzatos kaptárkövekhez, majd innen a Kerek-hegy érintésével az Ostoros melletti Csúnyamunkához, mely a helyiek által csak darázskőnek hívott forrásvízi mészkőből épült ismeretlen célból és időben. Túránk végén leereszkedtünk az Ostorosi Tájpincéhez, ahol a helyi Nyugdíjas és Hagyomány Őrző Klub asszonyai vártak bennünket népviseletbe öltözve, szívhez szóló dallal-tánccal, s finomabbnál finomabb falatokkal.
Vasárnap már kicsit kevesebben, de annál lelkesebben vágtunk neki a hétvége záró túrájának, hiszen ragyogó napsütés kellemes meleg várt minket. Várkútról Síkfőkút – Novaji-kunyhó – Bükkzsérc – Alsó-hegyi pincék – Baglyasi pincesor érintésével Bogácsra túráztunk, ahol a helyi vöröskőből – vagyis dácittufából – épült XIII. századi katolikus templom megtekintése után közös ebéddel zártuk a könnyű túrát. Nehéz volt a búcsúzás, hiszen ismét élményekkel és új barátságokkal gazdagodva térhettünk haza, bízva abban, hogy mielőbb újra találkozhatunk és újabb közös élményeket élhetünk át.
Ezúton szeretnénk megköszönni a hétvége programjaihoz nyújtott támogatását és segítségét az Agria Geográfia Alapítványnak, a Kárpátok Alapítványnak, az Ostorosi Nyugdíjas és Hagyomány Őrző Klubnak, a Természetjáró Szövetségnek és a Várkúti Turistaháznak, akik nélkül nem sikerült volna ilyen nagyszerűre ez az esemény.
Köszönjük a beszámolót és a szervezést Havasi Norbertnek és a Kaptárkő Egyesületnek.