Két éve a Bihar-hegység legmagasabb csúcsának sűrű ködben és hóviharban való megmászása, majd tavaly a Béli-hegységben vadcsapásokon és patakmedreken keresztül vezető, többszöri meredek emelkedőkkel tarkított túránk után nem volt kérdés, hogy tanítványaimmal idén is részt veszünk a már nyolcadik alkalommal megszervezett Bethlen Gábor Emléktúrán, ami a Hazajáró Kupa túrasorozatnak is része volt.

A túrát Varga Csaba hegymászó barátunk minden év novemberében, a fejedelem születésének és halálának egybeeső évfordulójához közeli szombaton szervezi. Csaba hite, kitartása, bátorsága, hazaszeretete, a szülőföldje magyarságáért érzett féltő szeretete egyben megható és mindannyiunk számára példaértékű. A túrát egyrészt a fejedelem emlékére szervezi, másrészt, hogy felhívja a figyelmet a Fekete-Körös völgyi szórványmagyarságra, bemutassa szülőföldje, a Belényesi-medence természeti szépségeit is.

Péntek este érkeztünk Várasfenesre, a Boros-panzióba, amit Csaba mindig jószívvel ajánl szálláshelyként a túrára érkezőknek. Nem véletlen, hiszen a Boros család igényes, szép szobákkal, nagyon finom, házias ételekkel, családi hangulatban fogadja vendégeit. Jó volt találkozni a gyulai, gyöngyöspatai, gyáli, budapesti túratársakkal, ugyanakkor az is nagy öröm volt, hogy új túratársakat is köszönthettünk többek között Békéscsabáról és Zebegényből is.

Szombaton reggel 8-kor autókonvojban indultunk, majd egy óra múlva már ott voltunk a Pádis fele vezető főút és a Szamosbazár irányába letérő erdei út kereszteződésénél, ahol még legalább tíz autó várakozott, mivel ide volt meghirdetve a találkozási pont. Innen még 2 km-t mentünk autókkal erdei úton, majd remélve, hogy az otthagyott autóink oldalát nem húzatják meg rönkfákkal a környéken dolgozó erdei munkások, mintegy hatvanan indultunk a Bocsásza csúcsra. Külön öröm volt, hogy köröstárkányi fiatalok is részt vettek a túrán, képviselve a helyi magyarokat.

Minél fentebb kapaszkodtunk, a látvány annál lenyűgözőbb volt. Amikor felértünk a havasi gyepekkel borított széles gerincre, majd a „nedejre”, nagyobb pihenőt tartottunk, pótoltuk az elhasznált energiáinkat, s közben jót nevettünk, mikor felidéztük az itt forgatott Hazajáró részben elhangzó párbeszédet, miszerint a nedej régen az itt élő kis közösségek találkozási helye volt, ide jöttek ki a férfiak és asszonyok a hóolvadás után, vérfrissítés céljából.

A továbbiakban már csak mondhatni lankás séta következett egészen addig, míg oda nem értünk a Bocsásza lábához, ami méltóságteljesen emelkedett előttünk három csúcsával, melyek közül mi a legmagasabbra mentünk. Ekkor következett túránk legizgalmasabb és legszebb része kőomláson és a természet alkotta borókás labirintuson át.

Délután kettő órakor értünk a csúcsra, ahonnan páratlan kilátás tárult elénk, többek között láthattuk régi jó ismerősünket, a Nagy-Bihar csúcsot is.

A közös csoportkép és himnuszaink eléneklése után ugyanazon az úton indultunk vissza, ahol jöttünk. Lefele jövet sem győztünk csodálkozni a tájban, hiszen olyan szép tiszta idő volt, hogy a távolban még a Déli-Kárpátok vonulatát is láthattuk.

Már holdvilág volt, mire vissza értünk autóinkhoz, és örömmel láttuk, hogy mind megvannak. A miharabbi viszontlátás reményében elköszöntünk hazautazó túratársainktól, majd mi visszautaztunk Várasfenesre, a szállásunkra.

A napot jó hangulatú borbaráti beszélgetéssel zártuk, ahol kérésünkre Csaba mesélt nekünk a nyolcezres expedíciói izgalmairól, örömeiről, nehézségeiről, kihívásairól, de volt szó hazaszeretetről, magyarságról, megmaradásról, a szórványmagyarság jövőjéről, s ha elfogyott közben a szó, akkor énekeltünk. Nótát, népdalokat, katonadalokat, könnyűzenei dalokat, Magyar Hitvallást és az elmaradhatatlan Nélküled-et is.

Azt szeretem ezekben a túrákban, hogy sok jó ember, sok helyről találkozhat, együtt vagyunk, beszélgetünk, énekelünk, együtt sírunk, nevetünk s közben rájövünk, hogy határok nincsenek, s ha volnának is, tényleg nem tudnak bennünket elválasztani, mert közöttünk olyan láthatatlan, de annál erősebb szálak fonódnak, melyek minden határ fölött összekötnek örökre, szétválaszthatatlanul, mert mi tényleg egy vérből vagyunk, és összetartozunk.

Köszönjük a beszámolót Bíró Emőkének.