A kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium túracsapata az elsők között érkezett az idén már második alkalommal megrendezett Áprily Lajos Emléktúránkra. Fogadjátok szeretettel a kis csapat vezetőjének, Bíró Emőkének beszámolóját.

“Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.
Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,
s ott, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.
Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.
S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad”
(Áprily Lajos)

Áprily Lajos tanácsát megfogadva utaztunk november harmadik hétvégéjén iskolánk túracsapatával Visegrádra, hogy részt vegyünk a második alkalommal megrendezett Áprily Lajos Emléktúrán.

Kiskunhalasról vonattal érkeztünk Nagymarosra, ahol kiderült, hogy a komp, amivel Visegrádra kellett volna átmennünk elromlott. Reméltük, hogy nem csomagjainkon tutajozva kell átjutnunk a túloldara, ami kisvártatva be is igazolódott, mert egy külön kishajót küldtek értünk, s így egy kellemes dunai hajókázással zárult az utazásunk.

Visegrádva érkezve elfoglaltuk szállásunkat a sportcsarnokban, aminek kő alapzata, jellegzetes fa tartóoszlopai, ablakai első ránézésre arról árulkodtak, hogy minden bizonnyal Makovecz Imre tervezte. Nagyon megható volt a visegrádi barátaim vendégszeretete, meglepetése, ugyanis frissen sütött pizzaszelettel és kolbászos kiflikkel vártak bennünket, a gyerekek nagy örömére.

Takarodóig játékkal telt az idő, közben megérkezett a szentesi iskola 10 fős túracsapata is, és néhány kedves túratárs, aki szintén a sportcsarnokban töltötte a túra előtti éjszakát.

Reggel 6 órakor a szervezők ébresztettek, ugyanis a sportcsarnokból indult a túra, elő kellett készíteni a helyszínt a többszáz túrázó fogadására. Volt, akit nem zavart a hangoskodás, járkálás, de még a kutyaugatás sem, békésen aludt még egy kicsit a tornacsarnok közepén.

Nyolc órára aztán elkészült mindenki, és a 22 fős elszánt csapat nekivágott az emléktúra legrövidebb, 12 km-es távjának. Első állomásunk Áprily Lajos szobránál volt, ahol rövid kvízkérdésekkel teszteltük, hogy ki mit tud a tanár-költőről, mennyire figyelmesen olvasta el a túra előtt kapott tájékoztató anyagot.

Ezután Áprily sírjához mentünk, ahol a lányának írt „Halálpatak” c. versével emlékeztünk a költőre.

Innen aztán alföldi gyermekek számára meredek emelkedő következett a Kálvárián keresztül a Fellegvárig.

Bár a túrának nem volt része, de mivel a résztvevő diákok közül csak ketten jártak előzőleg a visegrádi Fellegvárban, mégsem mehettünk el mellette. Mindenki kaphatott egy kis impressziót, hogy aztán a későbbiekben visszatérve akár egy egész napot is eltöltsön ezen a csodahelyen. De most nem is időztünk sokat, kévénkbe kötöttünk a várban is néhány napsugarat, aztán már haladtunk is fel a Mogyoró-hegyre (900 m) továbbiakért.

Újabb meglepetés: A második ellenőrzőpont az Erdei Művelődési Ház. Mintha a földből nőtt volna ki.  Szintén Makovecz tervezte. Újabb napsugarak, s csűr-szélességre tárt lelkek. Egy csoda.

Rövid tízórai szünet után folytattuk utunkat az Áprily-völgy aljáig, s közben a költőt megidézve rácsodálkozhattunk a természet, az őszi erdő szépségeire:

Szentgyörgypuszta. Lenn patak, fenn mező.
Itt minden hiúságtól elvonultam.
Mind ritkábban szólt hozzám a jövő
s mind ékesebben énekel a múltam.”

Innen a szalagozást követve kapaszkodtunk vissza a Mogyoró-hegyig, csak most már másik irányba, egy székely kapun áthaladva folytattuk utunkat egy keskeny aszfaltos úton, s egyszercsak kedves barátunk, Jakab Sanyi tűnt fel a távolban, ő várt minket a negyedik ellenőrzőponton. Sanyit kikérdeztük kicsit ausztráliai élményeiről is. Amikor a nyelvjárásokat tanulják a diákok, nehéz elképzelni leírás alapján egyiket másikat, de a túrán résztvevő gyerekeknek majd könnyebb lesz beazonosítani, mert Sanyi által hallhatták élőben az igazi palóc beszédet.

Innen tovább haladtunk a Salamon toronyhoz, majd a Fellegvárhoz hasonlóan nem sétálhattunk csakúgy el a királyi palota mellett sem, egy rövid időutazás erejéig betértünk  a romjaiban is impozáns, a középkori Magyarország egyik legnagyobb és legpompásabb palotájába. Szomorúan tapasztaltuk, hogy az árkádos reneszánsz díszudvar közepén levő híres Herkules-kútból sajnos már nem a bor csorog, mint Mátyás király nagyszabású ünnepségeinek idején.

Ezután nem volt más hátra, mint végig sétálni az utcán a katolikus templomig, majd vissza a sportcsarnokba, a túránk céljába, ahol bográcsgulyás, forró tea, oklevél, kitűző, elismerés, ismerős arcok és sok baráti szeretet várt bennünket. Hálatelt szívvel köszönünk mindent!