„Az elhagyott, néma romtanyánál felhágunk a Pintér-bérc és a Kishideghegy közti nyeregbe, s máris újra völgyben vagyunk, a Fekete-patak észak felé siető sötét, nagyesésű völgyében. Két hosszú gerincvonulat, a Csóványos-Magosfa-Miklóstető és a Várbükk-Hollókő-Jancsi-hegy andezit-breccsából épült tömegébe vésődve fut Kemence felé a Fekete-patak, hét-nyolcszáz méter magas hegyfalak közt. A legforróbb nyári napokon is kellemes enyheség terül rá völgyére, most pedig, hogy az éjszakai zivatarfelhők szétzilált foszlányai még mindenütt ott lógnak a környező csúcsokon szinte borzongat a hűvösség. Fel hát a tetőre, neki a Hollókő hétszáz méter magas szirtes ormának. A Fekete-oldal szinte függőleges sziklafalán kapaszkodunk felfelé. Irtásokon, kőtengereken, vad csalánerdőkön át, tíz-húsz méter magas andezit-breccsából álló sziklapiramisok között. A keskeny gerincélben végződő tetőn felejthetetlen szépséggel bontakozik ki a Börzsöny főgerince, egymás fölé ugró lépcsőzetes ormok, egymásba szakadó szurdokszerű völgyek; északon a zólyomi hegyek ködlenek, nyugaton az Ipoly menti falvak koszorúja zöld foglalatba ágyazott gyöngysor. S micsoda vad környezet! Valóban hollófészek ez a csúcs, ragadozó madarak tanyája, kígyók fészkelő helye. Megszaggatott várfalakként emelkednek körös-körül a kihegyezett, éles sziklatornyok; egy nehéz ostrommal bevett erődítmény bástyaromjai is lehetnének, pedig csak a víz és szél ereje dolgozta ki őket ilyenre. Az elmállott kőzettörmelékekkel borított szirtek aljába valóságos sziklakertek települtek. Szürkés-zöld mohapázsiton kövirózsák, varjúhájfélék tömött csomói üldögélnek, kámforos illatot áraszt a lila kakukkfű, magas kocsánya hegyén egyetlen vércsepp a karthauzi szegfű.”

A fenti sorokat Antalffy Gyula még 1957-ben vetette papírra klasszikussá érett művében, amelynek a címe is csak ennyi: Börzsöny. A szerző elég érzékletesen festette meg a hegység nyugati gerincének impozáns ormát, a Holló-kő csúcsát. Azóta persze sok víz lefolyt az Ipolyon, a nyugati gerincen újra felnőtt az erdő, a Holló-kőről például nyugat felé nem is látni ki. Ellenben a kaldera belseje felé annál inkább – a Csóványos, a Hegyes-tető és a Nagy-Mána mellett ez a kilátás vonzza a legtöbb turistát a hegységbe.
Az idei Kaldera 25 teljesítménytúrán úgy alakult, hogy nem a Salgóváron volt az utolsó ellenőrző pont, hanem itt, a Holló-kőn, sőt idén a 12 kilométeres vezetett túra népes csapata is ide mászott fel. Jómagam több tucatnyi alkalommal jártam már itt, volt, hogy csak egy gyors fotóra volt idő, volt, hogy fertály óra is jutott a pazar látvány feldolgozására. A legemlékezetesebb túra eddig azért mégiscsak az volt, mikor 2020-ban a Hazajáró 268. részét a Börzsönyben forgatva itt zárult a rész Darányi Laci barátunkkal. Aztán eljött 2026 júniusa, mikor – ahogyan említettem – ellenőrző ponttá avanzsálódott a Holló-kő. Ilyen hosszan még nem volt lehetőségem bércről-bércre, völgyről-völgyre kielemezni azt a természeti csodát, amelyet a börzsönyi vulkanizmus hagyott hátra maga után, és amelyről a Hazajáró vonatkozó része így fogalmazott: „A városiasodás, a budapesti agglomeráció terjeszkedésének korában a Csarna-völgy szerepe fokozatosan felértékelődik, mert megmarad érintetlen, háborítatlan szigetnek, ahova a Lélek elmenekülhet az Istent már nem tükröző aszfaltból, falanszterből, miközben megcsodálhatja úgy az élővilágot, ahogyan Isten is teremtette, és a saját lelkét is, ahogyan Isten teremtette. Ezért jó, hogy ide nem ér el a tömegturizmus, ide nem lehet eljutni másként, csak gyalog, és csak izzadsággal, verejtékkel, áhítattal.”

Persze olyan sok idő nem maradt a merengésre, mert egyre-másra érkeztek régi és új barátok, kisebb-nagyobb csapatok, akik mind ott maradtak beszélgetni, egy csapatkép erejéig, vagy elmesélni a Kalderán megélt élményeket a Sas-út meredek kaptatójáról, a Csóványost beborító felhőkről, a hideghegyi szörpről, a börzsönyi rengeteg felett repülő hollókról. Én ily módon kaptam meg tőlük a Magas-Börzsöny esszenciáját, de persze egy cseppet sem bánkódtam, mert a látványon túl, ezek a baráti találkozások, beszélgetések kárpótoltak az elmaradt kilométerekért.

Mondjuk kilométerből még pontosan 6 volt Holló-kőről a Jancsi-hegyen át a kemencei célig, ahol este mérleget is vontunk: ezen a hétvégén több, mint 200-an vettek részt a hetedik Kaldera túrán. Talán mondani sem kell, hogy szinte már mindenkit név szerint ismerünk, hisz a túráinkon már nem csak a teljesítménytúrázó társadalom színe-java teszi tiszteletét, hanem a Hazajáró Egylet nagy családja is. És ez bizony az elmúlt 10 év eredménye. Mind többen vagyunk, miközben így válik valósággá az az elképzelésünk, hogy az idén véget érő Hazajáró műsor még csak a meccs első félideje volt, a második félidő már arról a Hazajáró Egyletről szól, amely tovább viszi a műsor lelkiségét, szellemiségét, tovább generálja a hazajárós kárpáti turizmust!

Kenyeres Oszkár