Bevalljuk a címet Darányi Laci barátunktól kölcsönöztük, aki immár 11. alkalommal vágott neki és teljesítette a 27.-szer megrendezett Börzsöny Vándortúrát. Mondjuk furcsa is lett volna, ha pont ő nem jön el a túrára, amely a szülőfalujából, Perőcsényből rugaszkodott neki a börzsönyi bérceknek. És akkor rögtön tegyük is tisztába, melyik perőcsényi Darányi Lászlóról van szó, mert van néhány… Nem, nem a település polgármesteréről, és még csak nem is a Börzsöny messze földön híres természetvédelmi őréről, hanem utóbbi fiáról.

Ez persze nem jelentette azt, hogy az imént említett Darányi Lászlók nem vették volna ki részüket a túrából: Darányi László, Perőcsény polgármestere nagyszerű házigazdája volt az eseménynek; ő és csapata mindent megtettek, hogy az indulók jól érezzék magukat a nyugat-börzsönyi településen, hisz ők biztosították a rajt/cél helyszínét, és a gulyást a célban. Darányi László természetvédelmi őr barátunk pedig a vezetett túrába kapcsolódott be, és kalauzolt bennünket Perőcsény környékén.

Miután így körbejártuk a Darányi Lászlókat Perőcsényben, emelkedjünk fel a Magas-Börzsönybe! A Börzsöny Vándortúra 1999 óta szerepel a teljesítménytúrázók „étlapján”; különlegessége, hogy minden évben más és más börzsönyi településről indul útnak, lehetőleg 25-35 kilométer hosszú, és ha teheti érinti a Csóványost is. Az 1999 ősze eltelt több, mint negyedszázadban szinte minden börzsönyi település vendégül látta már a Vándortúrát, sőt az is előfordult, hogy Esztergomban volt a rajt. A Vándortúra indult már a Börzsöny nyugati oldalán fekvő Perőcsényből is, méghozzá 2000. október 28-án, vagyis pont negyedszázad után tértünk ide vissza.

Ami pedig a színeket illeti, a Vándortúrát azért is rendezzük október végén, mert ilyenkor a legszínpompásabb az őszi erdő. Erről minden induló megbizonyosodhatott a börzsönyi erdőkben, vagy a túrán érintett kilátópontokról. De beszélhetünk a különböző térszínekről is: a rajt helyszíne az Ipoly völgye volt, majd 2 kilométer után rögtön 400 méter magasan találták magukat az indulók, a hegység nyugati gerincén. Innen leereszkedtek a Fekete- és Kemence-völgybe, majd jött a Hegyhát tölgyese, aztán ismét a Kemence-völgy Királyházánál.

A túra legnagyobb kihívása kétségkívül a Pogányvár megmászása volt a Bodosházi-kút felől, de aztán innen még hátra volt a Csóványos. A csúcsról varázslatos bükkös-gyertyánosban kellett lemenni a Kőkorsón át a Fekete-völgybe, majd a Hamuháztól megmászni a Salgóvárat, ahonnan már csak egy könnyed lemenetel volt a perőcsényi célig.

Ehhez képest a Forgács Péter barátunk emlékére megrendezett 11 kilométeres vezetett túra valóban sétagaloppnak tűnt. Ez utóbbi túra a Holló-kő pompás kilátást nyújtó ormát mászta meg, ahonnan színről-színre megcsodálhattuk a börzsönyi kalderát.

Gratulálunk mind a 123 teljesítőnek, illetve nagy-nagy köszönet perőcsényi barátainknak a segítségért, Károly Vikinek, Pávó Balázsnak és Pávó Emesének a rajtoltatásért és érkeztetésért, a pontőröknek (Horváth Márti, Horváth Miklós, Roskó János, Moys Zoltán, Jakab Sándor, Kenyeres Oszkár) a helytállásért!