„Lám a patakok is temetkeznek és föltámadnak újra.” – írta Jókai, s bizony, a róla elnevezett víznyelőbarlangban egy időre eltemetkező patak a hegy túloldalán valóban újra felszínre tör, több forráson keresztül is. Az egyik az Ökör-forrás, amelyet a vízkelet első leírójáról, Bél Mátyásról neveztek el. A patak egész évben állandó hőmérsékletű, télen sem fagy be. Róla kapta a nevét az 1600-ban említett Boj bányászfalu, amely később beolvadt Vaskohba. A Fekete-Körös felé induló patak nem csak vaskohi malmokat hajtott, hanem a helyi vasércfeldolgozást is segítette, ívóvízként is szolgált, 1937-ben pedig pisztrángtenyészetet hoztak létre rajta.
A forrás alatti Vaskohon a vaskohászat már a 16. században megkezdődött. A 18. században a vaskohi hámorok havonta átlagosan száz mázsa nyersvasat állítottak elő. A vasgyártás csak akkor szünetelt, mikor a szárazság miatt a vízkerekeket nem lehetett működtetni. Mindezt Bél Mátyástól tudjuk, aki Bihar vármegyéről szóló munkájában ír a helyi vasgyártásáról.
A településnek 1848-ban Kaisler Antal százados vezetésével nemzetőrsége alakult, 1849 áprilisában ők védték a Kristyori-szorost a román felkelők ellen. A vasgyártás az 1900-as években szűnt meg végleg Vaskohban. 1919 és 1923 között magyar nyelvű római katolikus iskola működött benne, de a földreform elvette az egyházközség földjeit, így nem volt képes tovább fenntartani iskoláját. Római katolikus temploma 1744-ben épült, középkori temploma helyén, napjainkban a görögkatolikusok is ezt használják.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Bél Mátyás-forrás, amelyet a Vaskoh és Vaskohmező közötti út egyik hajtűkanyarjából a legkönnyebb elérni.
