Vegyük az alap­hely­ze­tet: fel­szer­pen­ti­ne­zik az ember a Viseg­rá­di-hegy­ség leg­ma­ga­sabb hegyé­re, kifi­ze­ti a par­ko­lás hor­ri­bi­lis össze­gét, sétál pár száz métert, elké­szí­ti a köte­le­ző fotót a párat­lan pano­rá­mát nyúj­tó kilá­tó­ban, majd beül vala­me­lyik étkez­dé­be, ahol eszik vala­mit, majd haza­ara­szol a dugó­ban.
Vall­juk be, Dobo­gó­kő ennél azért sok­kal­ta töb­bet tud nyúj­ta­ni. Per­sze nem az elha­gyott, romos épü­le­tek­re gon­do­lunk, hanem a ter­mé­sze­ti lát­ni­va­lók­ra és turis­ta elő­de­ink úttö­rő mun­ká­já­ra, amely lép­ten-nyo­mon szem­be­jön, ha ala­po­sab­ban kör­be­né­zünk Dobo­gó­kőn.
A hely szel­le­me már ide­je­ko­rán meg­érin­tet­te a Magyar­or­szá­gi Kár­pát Egye­sü­let Buda­pes­ti Osz­tá­lyát, majd az abból kivá­ló Magyar Turis­ta Egye­sü­le­tet is, amely Dr. Téry Ödön és Dr. Thir­r­ing Gusz­táv veze­té­sé­vel elkezd­te a kör­nyék­be­li túra­út­vo­na­lak kije­lö­lé­sét. A nehéz meg­kö­ze­lí­tés miatt egy dobo­gó­kői túra ekkor kényel­me­sen két napot vett igény­be, ezért már 1889-ben kacér­kod­tak egy mene­dék­ház épí­té­sé­nek gon­do­la­tá­val. A Pro­kop Géza erdész tel­kén épült, Pfinn József által ter­ve­zett két­szo­bás, 14 sze­mély befo­ga­dá­sá­ra alkal­mas fahá­zat aztán 1898. júni­us 5‑én avat­ták fel. Ez az épü­let ma turis­ta­mú­ze­um­ként szol­gál, mely­nek kiál­lí­tá­sa a turis­ta­ság hős­ko­rá­ba veze­ti vissza a láto­ga­tót (nyit­va­tar­tás szom­ba­ton­ként 10 és 14 óra között, belé­pés ingye­nes). A növek­vő for­ga­lom szük­sé­ges­sé tet­te egy nagyobb mene­dék­ház épí­té­sét, így épült fel a faház mel­let­ti kőből emelt, 42 sze­mély befo­ga­dá­sá­ra alkal­mas turis­ta­ház, melyet 1906. júni­us 3‑án adták át, majd 1912-ben bőví­tet­tek. A kom­mu­nis­ta nem­tö­rő­döm­ség ezt az örök­sé­get is halál­ra ítél­te, de a magyar turis­ta­tár­sa­da­lom 1983-ban Mészá­ros János veze­té­sé­vel össze­fo­gott, és meg­men­tet­te a pusz­tu­lás­tól a léte­sít­mé­nye­ket. Sőt, az 1989-ben újjá ala­kult Magyar Turis­ta Egye­sü­let több éves mun­ká­val hely­re­hoz­ta a házat, és azóta is működ­te­ti. Az egye­sü­let elnö­ké­ről, báró Eöt­vös Loránd­ról elne­ve­zett mene­dék­ház egész évben nyit­va van, bejá­ra­tá­nál ott talál­juk a kék túra bélyeg­zőt. (A ház egy­ben Haza­já­ró Pont, innen indul a min­den év októ­be­ré­ben meg­ren­de­zen­dő Haza­já­ró őszi túra.) A mene­dék­ház mögött, a kilá­tó­nál áll Téry Ödön emlék­mű­ve, aki­nek nevét és szel­le­mét a Dömös-Dobo­gó­kő piros sza­kasz is őrzi. A Turis­ta Emlék­park­ban az I. világ­há­bo­rú­ban meg­halt egye­sü­le­ti tagok­nak, a II. világ­há­bo­rú­ban elesett ter­mé­szet­já­rók­nak és az 1938-as Szent Ist­ván ván­dor­lás­nak is van emlé­ke, de itt kapott emlék­táb­lát Chol­no­ky Jenő föld­rajz­tu­dós és Mészöly Győ­ző erdő­mér­nök is. Itt lát­hat­juk a Nagy­bol­dog­asszony tisz­te­le­té­re 2006-ban fel­ál­lí­tott faosz­lo­pot is, ahogy Dobo­gó­kőn sok más ősi motí­vu­ma­in­kat tar­tal­ma­zó emlé­ket is lát­ha­tunk.
Thir­r­ing Gusz­táv­nak, a Magyar Turis­ta Egye­sü­let meg­ala­pí­tó­já­nak emlék­táb­lá­ja a mene­dék­ház étter­mé­ben talál­ha­tó, de a nagy előd­ről van elne­vez­ve a Thir­r­ing-kör­út, ame­lyen a sár­ga kör­tú­ra vezet végig. A majd 2 kilo­mé­te­res kör­tú­ra a kilá­tó­tól indul, egy kapun leeresz­ke­dik észa­ki irány­ba, érin­ti a Siket­né­mák Mária kegy­he­lyét, az impo­záns Thir­r­ing-szik­lá­kat, a tra­gi­ku­san fia­ta­lon elhunyt Hege­dűs Róbert kop­ja­fá­ját, majd vissza­ka­pasz­ko­dik a gerinc­re. A gerin­cen akár jobb­ra is for­dul­ha­tunk, és a sár­ga jel­zé­sen szint­ben elsé­tál­ha­tunk a dobo­gó­kői kilá­tó­nál is szebb pano­rá­mát kíná­ló Rezső-kilá­tó­ba, ahon­nan elénk tárul a szem­köz­ti Bör­zsöny, de jó idő­ben a Mát­rá­ig és a Tát­rá­ig is ellát­ni. A mene­dék­ház­tól 850 méte­res sétá­val elér­he­tő kilá­tó­pont Tirts Rezső­ről lett elne­vez­ve, aki ez első turis­ta­jel­zé­se­ket fes­tet­te Dobo­gó­kőn; dom­bor­mű­ve a kilá­tó­nál talál­ha­tó. Szin­tén rövid, de lát­vá­nyos túra vezet a kilá­tó­tól 2,4 kilo­mé­ter­re lévő Zsi­vány-szik­lá­hoz a piros kör­tú­ra jel­zé­sen. Télen, meg­fe­le­lő hóvi­szo­nyok ese­tén érde­mes ellá­to­gat­ni az 1923-ban kiala­kí­tott dobo­gó­kői sípá­lyá­hoz, amely­nek köze­lé­ben talál­juk a Mako­vecz-stí­lus­ban épült Zsin­de­lyes ven­dég­lőt és a jur­ta szál­lá­so­kat. Dobo­gó­kőn műkö­dik a jezsu­i­ták Man­réza lel­ki­gya­kor­la­tos háza, mely­nek épü­le­tét a rend­szer­vál­tás után kár­pót­lás­ként kap­ta meg a rend. A ház kápol­ná­já­ban min­den vasár­nap 10 óra­kor szent­mi­sét tar­ta­nak, úgy­hogy való­ban van élet a kilá­tón túl is Dobo­gó­kőn!

Meg­kö­ze­lí­tés:
Dobo­gó­kő­re a Volán­busz is indít jára­to­kat Pomáz­ról és Esz­ter­gom­ból is, de aki gya­log sze­ret­né meg­mász­ni a Viseg­rá­di-hegy­ség leg­ma­ga­sabb pont­ját, az több útvo­nal közül is választ­hat. Pilis­szent­ke­reszt­ről a piros jel­zé­sen a Fagyos­ka­to­nát is érint­ve 1 óra 20 perc alatt érünk fel a csúcs­hoz (3,7 km; 358 m szint), míg az orszá­gos kéken a Zsi­vány-szik­lát érint­ve 1 óra 25 perc alatt (4,2 km). Ha leten­nénk az autót a Két-bükk­fa-nye­reg­ben, akkor a zöld kereszt jel­zé­sen 50 perc alatt érnénk el a kilá­tót (2,9 km; 110 m szint). Dömös köz­pont­já­ból a sár­ga és a piros jel­zés hoz fel Dobo­gó­kő­re; mind­két útvo­nal 8 kilo­mé­ter hosszú, 2 óra 45 per­ces utat jelent 590 méter szint­emel­ke­dés­sel, de míg a sár­ga a Lukács-árkon át jön, addig a piros – más néven Téry-út – a Sza­kó-nyer­get érint­ve. Pilis­szent­lász­ló­ról az orszá­gos kéken 10,5 km a csúcs, ame­lyet átla­go­san 3 óra alatt lehet meg­ten­ni 432 méter szin­tet emel­ked­ve. A Rám-hegy felől érke­ző zöld négy­zet, a Király-kút­tól emel­ke­dő piros három­szög és a kék kör­tú­ra is a dobo­gó­kői túrák tár­há­zát gaz­da­gít­ja.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a dobo­gó­kői kilá­tó.)