„A Kárpátok északkeleti részén, hol a magyar alföld édeni síksága megnyílik, s az Ungvize hömpölygeti hullámait a Tisza tágas medrébe; egy magas sziklán áll még ama várrom, melynél minden magyar kebel magasabban dobog, s érzelme a belső tűztől lángol. Ungvár vára, a mi régi dicsőségünk, nemzeti megalakulásunk, fájdalmaink s évezredes küzdelmeink felütött könyve!”
A krónika szerint amikor a magyarok a Vereckei-hágón átkeltek és a Kárpátok alján az Alföld északkeleti peremére értek, Álmos Ungváron adta át fiának, Árpádnak a fővezérséget. Aztán eltelt ezer szabadságharcos év, és a kettévágott Ungvidék magyarsága azzal szembesült, hogy ezentúl Csehszlovákiában és a Szovjetunióban fog élni. Vagy ha úgy jobban tetszik: Felvidéken és Kárpátalján. Az annyiszor meggyötört és elárvult, de a hazához mindvégig hűséges Ungvidék felvidéki oldalán már körbenéztünk, most eljöttünk a kárpátaljai oldalára, Ungvár környékére, amely az orosz-ukrán konfliktus miatt a legnehezebb helyzetbe került elszakított területünk.