Száz esztendő nem idő, száz esztendő nagy idő. Egy több mint ezeréves nemzet életében, történelmi léptékkel, nem sok, de hazánk jelenkorát alapjaiban meghatározó távlat. Éppen száz esztendeje történt meg az, aminek soha nem szabadott volna megtörténnie. Mindig is egy felfoghatatlan átmeneti vészkorszaknak véltük, egy történelmi műhibának, bűnnek, ami előbb vagy utóbb úgyis megjavul. És ma is hiszünk benne, hogy egyszer helyre áll a rend, és lesznek nemzedékek, amik már csak, mint egy rossz álomra, egy gyászos epizódra fognak visszagondolnia arra az időre, amikor határok választottak el magyart a magyartól. 100 esztendővel ezelőtt nyomták le a torkunkon a trianoni békediktátumot, egy tollvonással szétrombolva a Kárpát-medence évezredes szerves egységét. Magyar hegyek, magyar városok, magyar templomok, magyar várak, magyar emberek kerültek idegenbe. Ám, ahogy a Hazajáró utazásai során megtapasztalhatta, egyetlen elszakított területről sem sikerült végleg kiradírozni a magyarságot. Sőt, ha történelmi hazánkra tekintünk, 100 esztendő távlatából, még mindig a magyarság adja a Kárpát-medence népességének többségét. Mert, ahogy Reményik Sándor is fogalmazott: “Országokat lehet szétdarabolni: Nem lehet legyilkolni lelkeket!” 2020-ban, Trianon 100. évfordulóján gyászoljuk tehát szétdarabolt országunkat, de a lelkek halhatatlanságából, a megmaradásából erőt merítünk és töretlen hitünkből magyar jövőt építünk. Évadzáró centenáriumi adásunkban az új országépítők üzenetét tolmácsoljuk Felvidéktől Délvidékig, Őrvidéktől Erdélyig és a távoli diaszpóráig.