„A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig – megannyi magyar emlék kíséri a „Hazajáró” soha véget nem érő útját.” Amikor ezek a sorok megszülettek, még egyetlen kocka sem forgott le a Hazajáróból. Egy korábbi túráinkból fogant vízió volt, amivel útnak indultunk 2011 őszén. Akkor még nem tudtuk, hova fogunk eljutni. Azóta 8 esztendő, tíz évad és több mint 250 epizód van mögöttünk. Ideje újra megpihenni, és madártávlatból visszatekinteni eddig megtett utunkra. Számot vetni, milyen célokkal is vágtunk bele, és hol tart most turisztikai-honismereti magazinműsorunk, a Hazajáró végtelen útja. Örömmel jelenthetjük: egyik legfontosabb célunkat már elértük: olyan mozgalommá terebélyesedett a Hazajáró elvetett magja, ami nemcsak virtuálisan, de a valóságban is képes kimozdítani az embereket a Kárpát-medence varázslatos tájékaira.