„Vízaknától délre, lankás dombok aljában van a szebenmegyei Kiscsűr községe. Ősi, királyföldi szász falu, mit bizonyít a közepe táján, emelkedettebb helyen épült evangélikus temploma.” (Halaváts Gyula: Vízakna, Kiscsűr, Kistorony műemlékei, 1909)
Így szól a fáma Kiscsűrről és Árpád-kori Szűz Mária templomáról. A falut alaposan megpróbálta a történelem. Előbb a török, aztán Mihály vajda, később a kurucok dúlták, majd tűzvész és 1977-ben még földrengés is pusztította. De ez még kevés lett volna ahhoz, hogy a németek eltűnjenek innen. Ahhoz már a 20. század Isten- és embertelensége kellett, hogy a románok kerüljenek túlsúlyba. Bem 1849 januárjában ebben a térségben vív meg Puchnerrel, hogy elfoglalja Nagyszebent. A vízaknai csatában vereséget szenved, de a piski diadal után visszatér, és beveszi Nagyszebent. Ezt követően is ez a térség lesz az erdélyi harcok egyik legfőbb színtere.
A templom és környéke rendben van tartva, bár a templom kulcsát őrző gondnokot nehéz előkeríteni.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom alatti tér.

Nagycsűr nagyszabású középkori temploma mellett arról is nevezetes, hogy Bemet és csapatát a helyi evangélikus lelkész látta vendégül a templom szomszédságában. Aztán lezajlott a rossz emlékű nagycsűri ütközet, ami a szabadságharc utolsó nagy erdélyi csatájaként írta be magát a történelembe.
De a II. világháború után a németeknek se volt maradása: 1945 januárjában több mint 200-ukat deportálták a Szovjetunió haláltáboraiba. Akik meg itthon vészelték át a kommunizmust, azok 1989-től kivándoroltak Németországba.
A templom kulcsa a leírások szerint a szemközti házban van, de a legtöbben így sem jártak szerencsével a bejutáshoz.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom alatti tér.

A nagycsűri csata – 1849. augusztus 6.

Az 1849. augusztus 6-i nagycsűri ütközet volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Erdélyben zajló utolsó nagy csatája. Az ütközet első napján a magyar csapatok beveszik Nagyszebent, azonban a második nap katasztrofális vereséget szenvednek az orosz csapatoktól, melynek köszönhetően az erdélyi magyar hadsereg gyakorlatilag megsemmisült.
A segesvári vereség után Marosvásárhelyre érkező Bem ott viszonylag jelentős erőkre talált: Kemény ezredes és Damaszkin alezredes hadosztályait, melyek kb. 8000 főt számláltak. Ebből mintegy 2000 fő Kemény vezetésével Kolozsvár fedezésére indult vissza. A maradékra Bemnek volt szüksége, aki ismét nagy tervet kovácsolt: Nagyszebent akarta bevenni. Ezzel egyszerre több célt is el akart érni: Lüders fő erőinek eltávolítását a Székelyföldről, birtokba venni a Vöröstoronyi-szorost, melyen át be lehet törni Havasalföldre. Végül Nagyszeben a stratégiai helyzete és a gyulafehérvári magyar ostromsereggel való összeköttetés szempontjából is fontos volt. Bem elhatározását szokás szerint gyors tett követte. Hadával Marosvásárhelyről augusztus 2-án elindulva, Medgyesen át, már 5-én Szeben előterébe érkezett. Közeledtének hírére Hasford cári tábornok a mintegy 5000 főnyi helyőrség zömével a nagycsűri magaslatok lejtőin foglalt állást. A terepet uraló magaslatokat – Bem gyorsaságára jellemzően – már a magyar tüzérség és gyalogság szállta meg. Az 5-én délután kibontakozó harc magyar győzelemmel zárult. Hasford állásait feladva, majd a várost is kiürítve a Vöröstoronyi-szoros előterébe vonult vissza. A magyar sereg útvonaláról késve értesülő Lüders közben kétségbeesett gyorsasággal sietett Nagyszebenben hagyott helyőrsége segítségére. A Székelykeresztúrról induló főhadoszlop, az erőltetett menet eredményeként, éleivel már 6-án reggel elérte Nagycsűrt, majd a délelőtt folyamán a zöm is megérkezett.
Bemnek most választania kellett. Vagy elfogadja Lüders 15000 és Hasford 5000 katonájának várható egyidejű támadását, vagy pedig kitér az összecsapás elől. A tábornok az előbbi mellett döntött, mivel a Szászsebesnél álló gyulafehérvári hadosztály támogatására számított. Erre annak vezetője, Maximilian Eugen von Stein ezredes már korábban parancsot kapott. Miként azonban Segesvárnál Kemény, úgy Nagyszebennél Stein elkésett, s így Bem magára maradt az augusztus 6-án vívott ütközetben.
Az összecsapás négy fázisban játszódott le. Az elsőre a már ismert nagycsűri magaslatoknál került sor. A támadó fél ezúttal Lüders Engelhardt tábornok vezette előhad volt. Engelhardt, hosszabb tüzérségi előkészítés után, lovasságát a magyar jobb és balszárny átkarolására küldte, egyidejűleg pedig a hadközépben álló gyalogságával és tüzérségével megkezdte a leereszkedést a nagycsűri magaslatokról.
Az ütközet ezzel lényegében el is dőlt, miután a magyar sereg nem talált ellenszert az ellenség tömeges lovassági támadásaival szemben. Bem, hogy elkerülje gyalogsága bekerítését, elrendelte a visszavonulást. A Nagycsűrről Szeben felé hátráló honvéd zászlóaljak katonái az őket állandóan zaklató és körülrajzó orosz lovasság támadására vagy szétszaladtak, vagy felvették az ilyen esetre előírt zászlóalj-négyszög alakzatot. Ekkor soraikat viszont az orosz tüzérség tüze ritkította meg. A nagy veszteségeket szenvedett sereg végül egy iramodással Nagyszeben falai közé futott.
A városban Bem katonái ismét megvetették a lábukat. Az ütközet eme harmadik fázisa csak rövid ideig tartott, mivel Bemnek tartania kellett attól, hogy egyetlen visszavonulási útját Szászsebes felé az orosz lovasság elvágja. Szerencsére ez az utóbbi öntevékenysége következtében elmaradt. A honvédek üldözése során az orosz lovasság ugyanis szintén betört Nagyszebenbe, s csak késve kapta meg Lüders parancsát a szászsebesi út elállására. Az utcai harcokba – a július 10-i besztercei esethez hasonlóan – több szebeni szász polgár is bekapcsolódott, s egyikük Bemnek szánt lövése a tábornok hadititkárát, Anton Kurz őrnagyot sebezte halálra. A véres utcai harc után a magyar sereg maradványai megkezdték elvonulásukat Szászsebes felé. Néhány csapattöredék számára ez azonban már nem volt lehetséges, ezek katonái, az utolsó töltényig harcolva, a város házaiban véreztek el. Ugyancsak jelentős veszteségeket szenvedett Bem utóvédje, mely Kistoronynál kísérletet tett az üldöző lovasság megállítására. Az ütközet mind veszteségeit, mind a további kilátásokat tekintve döntő jelentőségű volt. A magyar sereg vesztesége mintegy 2000 főre rúgott, vereségével pedig lényegében az utolsó nagyobb létszámú erdélyi magyar seregtest semmisült meg. Jóllehet az ütközet után megmaradt mintegy 3000 ember Szászsebesnél egyesült Stein ezredes hasonló létszámú hadosztályával. Ez a sereg azonban már csak különböző csapattöredékekből álló, lelkét vesztett fegyveres sokaság volt. Lehangoltsága és a közeledő ellenség többszörös túlereje következtében komoly ellenállásra már nem volt alkalmas. A sereg vezetését a Dél-Magyarországon összpontosított magyar főerők parancsnokává kinevezett Bemtől Stein ezredes vette át. Stein erőfeszítések árán még összetartotta a csapatokat, s azokat a Lüdersszel vívott augusztus 12-i vesztes szászsebesi ütközet után Dévára vezette vissza. A táborban 16-án ismét megjelent Bem, aki a magyar fősereg augusztus 9-i temesvári veresége után sem adta fel a reményt. A teljes bomlás jelei láttán azonban végül is le kellett tennie a harc folytatásának tervéről. 17-én emigrációba vonult, az erdélyi hadsereg Déván összpontosuló maradványai pedig másnap letették fegyvereiket Lüders csapatai előtt. Az erdélyi hadsereg Partiumba szorult maradványai: Gál Sándor székelyföldi csapatai, Kemény Farkas kolozsvári hadosztálya, valamint a Magyarországról érkezett Kazinczy-hadosztály, összesen 12000 fő augusztus 24-25-én Zsibónál szintén megadták magukat. Ezzel a szabadságharc Erdélyben végképp lezáródott.

Kakasfalva öreg templomában sem szól már németül az ima és a gregorián. A hagyomány szerint 1493-ban a törökök földig rombolták a települést, a templomnak is csak egy csonka tornya maradt meg. De ezután még volt ereje a szász közösségnek újjáépíteni, erődíteni és élettel megtölteni. Aztán 1945-ben itt is elindult a kíméletlen „szásztalanítás”: előbb 115 főt hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára, aztán 1946-ban a szász lakosság helyére románokat telepítettek. 1989-től kezdve indult a maradék szászok erőteljes kivándorlási hulláma Németországba.
A templom zárva, de a google maps-on létezik egy telefonszám, amit lehet hívni, ha kíváncsiak vagyunk rá belülről is: +40269543609.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az evangélikus templom alatti tér.

A Medgyes és Nagyszeben közötti hullámzó táj egyik dombocskáját „a szászok egykori harciasságát hirdető” Stolczenberg, azaz Szelindek büszke vára koronázza. A 14. század táján épült erősségnek volt mitől és kitől megvédenie a szászokat. 1529-ben Szapolyai János megbízásából Báthory István foglalta el Szelindeket, de a szász királybíró a fősereg továbbvonulása után még aznap éjjel visszafoglalta. 1602-ben Székely Mózes foglalta el, 1658-ban a törökök, 10 évre rá már a tatárok dúlták föl a települést, de a menedékvárba húzódó szászok megmenekültek. Utoljára a kurucok vették be, majd, miután a javítási munkálatok a pestisjárvány miatt félbe maradtak, a vár sorsára hagyottan pusztul.
De tartják még a masszív falak Szelindek középkori eredetű evangélikus erődtemplomát. 1816-ban Kazinczy Ferenc is megfordult Szelindeken, de visszaemlékezése szerint a szász gazdák hűvösen fogadták: “Egy tehetős gazda, a durcás szász laconicus feleletre méltóztatott s ámbár szólásom, öltözetem s beretvált ajakam nem mutatá neki, hogy társa nem vagyok, rám sem néze. Úgy hittem, szomorúságban van háza s továbbmentem. Így bána velem a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik.”
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Bem csapatai itt verték vissza Puchner támadásait 1849. január 24-én, majd 31-én is. A paplak épületén emléktáblák hirdetik, hogy ekkor itt szállt meg Bem József tábornok, s itt csatlakkozott seregéhez 1849. január 20-án Petőfi Sándor is, mielőtt Nagyszeben bevételére indultak. „Szelindeken volt Petőfinek először alkalma részt venni valódi csatában. A katonák épen úgy viselték magukat ezalatt, mint a vezér, nyugodtan, sőt vígan. Volt cigányzene, dalárda, mely az esti órákban Bemnek, aztán Petőfinek tisztelgett, ki megvendégelte őket borral, szivarral. Ily vidám hangulat uralkodott a csata napján is, mely minden oldalon az ellenség visszavonulásával végződött. A költő még Szelindeken lerajzolta Bemet profilban, Bem aláírta. E képet Petőfi mindig magánál hordta neje arcképével együtt.” (Ferenczi Zoltán: Petőfi Bem táborában, 1896)
A helységnévrendezéskor (1909-ben) már megállapították számára a Büszkevár nevet, de a Belügyminisztérium felülbírálta a döntést, így megtartotta a Szelindek nevet.
A vár vasárnap kivételével minden nap 11:00 és 16:00 óra között fogadja látogatóit – elvileg. Mivel a gondnok a várban lakik, előfordulhat, hogy elmegy otthonról, és akkor nem tudunk bejutni; telefonszáma: +40757743026. A paplak Bem és Petőfi emléktáblájával a vár alatt van, szemben az evangélikus templommal.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár bejárata előtti tér.

Honnan tudhatnánk, hol lehet Szelindek és Rüsz határa, ha még az itt élők sem tudták eldönteni? A rüsziek nem kevesebb, mint négyszáz éven keresztül folytattak határpert a szelindekiekkel. De ma már mindegy is: 1947-ben Szelindek községhez csatolták evangélikus templomával együtt, ami teremtemplomnak épült egy korábbi templom helyén 1636-ban. Egyszerű várfal keríti, a hozzátartozó védőtornyokat lerombolták. Különálló harangtornya 1749-ben épült, aztán egy 1858-as földcsuszamlás során az egyeneshez képest 145 centiméterrel elferdült. Rüsz azonban nem csak határpereiről, vagy ferde tornyáról híres, hanem földtani értékeiről is nevezetes – volt egykoron. A határában bugyborékoló iszapvulkánokat 1844-től kezdve többen is vizsgálták. Sajnos az 1990-es években a terület akkori gazdája földgyaluval eltüntette őket. Ugyancsak a múlté az a termálforrás, amely az 1960-as évek földgáz-próbafúrásai során keletkezett. Jód-, nátrium- és káliumtartalmú vizét reumatikus betegségekben szenvedők használták 1978-ig, amikor a kutat elzárták és betemették.

A templom és a ferde torony kerítéssel van elzárva, így a jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom alatti tér.

Aki romjaiban is szereti a szász evangélikus templomokat, annak a Rüsztől 4 kilométerre fekvő Szászvessződöt is ajánljuk.

Selykszék egykori névadó központjának, Nagyselyknek nem akármilyen múltja van. 1336-ban említik először Nagyselykszék székhelyeként, amely Medgyesszékkel együtt „Kétszék” néven csak a középkor végén lett a Királyföld része. Élén a Nagyselyken székelő királybíró állt. Nagyselykszék 1552–55-ben beolvadt Medgyesszékbe, de a gyakorlatban később is, egészen a 19. század elejéig használták a nevét. 1541-ben még országgyűlést is tartottak benne. 1705-ben hétezer kuruc szállta meg, akiket aztán a császáriak két év múlva legyőztek. 1849. januárjában Bem főserege itt is megpihent. Aztán addig viaskodtunk a szászokkal, hogy végül mindketten kikoptunk innen, és nevető harmadikként a románok kerültek többségbe. 1935-ben, míg a húsvétvasárnapi istentisztelet tartott a középkori templomban, le is rombolták a szászok szabadságjogaikra emlékeztető pellengérét. A templom védőfalát már 1906-ban elbontották. Az elhurcolt és elvándorolt szászok utódai néhány évtizede már az óhazában, Németországban gyűlnek össze találkozójukra. Magyar azért még van itt: Nagyselyk, Hidegvíz és Mihályfalva református gyülekezete 151 lelket számlál. A templom kulcsa a Strada Valea Mare 23-as szám alatt van; a néni beszél magyarul.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az evangélikus templom előtti tér.

Csak néhány jellegzetes ház felirata és a magára hagyott, omladozó evangélikus templom emlékeztet a hajdani Micheldorf német lakóira. A régi Tóbiás-kastély állapota azt sugallja, hogy a magyar életnek is vége van már a faluban. De van itt egy szép, új épület a református parókia kertjében, ami mégis csak a magyar életet hirdeti: ez a szórványközösség gyülekezeti háza, másnéven a Szalánci ház, amely 2004 és 2008 között holland támogatással épült fel. A Szalánczi név tisztelgés az egykori református lelkész előtt, ugyanis Szalánczi István és felesége, Tüdi Margit építették az 1700-as évek elején Mihályfalva református templomát, amely azóta szolgálja ezt a kis közösséget. Evangélikus templom is van a faluban a 15. század óta, de szászból már csak 1 van 2023 tavaszán.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom bejárata.

„A Bolyai-család Erdély legrégibb magyar családjainak egyike. Valószínű, hogy ősei a honfoglaló magyarokkal jöttek be és telepedtek le a Bolya völgyében, ahol a XIX. század végéig éltek és birtokosok voltak. Ősi fészkük, Bolya, a Hidegvíz patak mindkét partján, egy nagyon szűk völgyben fekszik. A község északi oldalán emelkedő dombon egy ódon kastély áll, amelynek első alapjait még a XIII. században valamelyik Bolyai, valószínűleg az első kimutatható ős, Ákos rakta le, de amely minthogy a Bolyaiak «netán» elvesztették napjainkig igen sok kézen ment át.” (Rónay Elemér: A Bolyai Bolyay-család, 1942)
Bólyát valóban a Bolyaiak ősei, a hidegvízi gerébek (az erdélyi szászok társadalmán belül elkülönülő sajátos vezető réteg tagjainak elnevezése; elsőrendű hivatásuk a katonáskodás volt) alapították. Bólya vármegyei területen, a későbbi Felső-Fehér vármegye egyik királyföldi enklávéjában feküdt. A 14. században két Bólya, Alsó- és Felsőbólya létezett, egymástól kb. másfél km távolságra. A mai falu az egykori Alsóbólya; Felsőbólya tőle keletre feküdt, 1515-re már elnéptelenedett. A 14. században Bolyai Gáspár és felesége, Bethlen Brigitta várkastélyt épített a faluban. 1511-ben Bethlen Miklós ezt újjáépítette és 1515-ben Lulai János nagyszebeni polgárnak adta el. 1576 és 1581 között Gálfi János birtokába került, majd 1596-ban Báthory Zsigmond a várkastélyt II. Mihály havasalföldi fejedelemnek adományozta, aki 1597. december 1-jén meg is látogatta. 1629-ben az uradalmat a kastéllyal együtt nagyszalontai Toldi György örökölte. A kastélyt a század végén szerezte vissza a Bolyai család. 1848-ban föllázadt jobbágyai közül többet elrettentésül a Vasvilla-pataknál kivégeztek. Napjainkra a csendes kis falu ódon várkastélya rommá lett. Szászok már egyáltalán nem, de katolikus magyar lelkek is körülbelül 20-an élnek a faluban. A magyar iskola már 1962-ben bezárt.
A Bolyai család olyan géniuszokat adott a nemzetnek, mint az 1775-ben született Bolyai Farkas matematikus, polihisztor, akinek a szülőháza helyére épült házat még megtaláljuk. Legjobb tanítványa saját fia, a világhírű matematikus, Bolyai János volt. Bolyai Farkas azon túl, hogy a Magyar Tudós Társaság tagjaként a magyar matematikai kutatás úttörője volt, számos más tudományos és művészeti területen is jeleskedett. Fiát, Jánost is csak úgy emlegették, mint a „geometria Kopernikusza”, „az erdélyi tudományosság legkiemelkedőbb képviselője”. A Bolyaiak hagyatékát Bólyán ma már a katolikus templom melletti parókián emlékszoba őrzi. A római katolikus plébánia falán is van emléktábla, míg az ifjú Bolyai Farkas mellszobra a katolikus templom mellett a kerítésen belül van, Bolyai János mellszobra pedig a katolikus templom előtti téren, az utcán. Evangélikus templomát többször átalakították, fennmaradtak gótikus és reneszánsz részletei. Ma már csak ezekbe a szobrokba és a kiállításba, mint utolsó szalmaszálakba kapaszkodhatunk bele ezen a kiüresedett vidéken. Amennyiben meg szeretnénk nézni a kiállítást, Varga Vince kiskapusi katolikus papot kell hívni ezen a számon: 0040740270529.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja Bolyai János mellszobra.

De nem csak a Bólyai-kastély leledzik romos állapotban ezen a vidéken. A kastélytól észak felé indulva 3 kilométerre található az egykori Ingodály falu, amelyet a kommunista hatalom az 1980-as években ítélt halálra. Lakóinak többsége ekkor elköltözött, az utolsó lakos 2016-ban hagyta el Ingodályt. A növényzet azóta visszavette a területet, pedig itt két templom is várja a végítéletet. Kisebbik temploma a 15. században épült, szentélye gótikus záródást kapott, 1650-tól kazettás mennyezete volt. Mikor már menthetetlen volt, 1912-ben építettek egy új neogótikus templomot.

A Bolya völgyében, Sálfalva fölött egy ismeretlen, de annál különlegesebb természeti kincs várja az utazót. A Calva patak egy rövid, alig 500 méter hosszú, de annál látványosabb, helyenként a 20 méteres magasságot is meghaladó kanyont vájt magának a homokkőbe.
Sálfalva központjából táblák vezetnek a kanyon felé; ha nincs nagy sár, kb. 500 méterig bármilyen autóval el lehet menni, onnan inkább már csak gyalog. A Mihály-kanyon a sálfalvi görögkatolikus templomtól 1,4 km távolság.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a kanyon bejárata.

Mardost magyarok és szászok lakták, egészen a 18. századig, amikor 1740 körül megjelentek a románok. A 20. századdal pedig megérkezett a kivándorlás, a deportálás és a szász elvándorlás. Az utolsó német 2002-ben hagyta el Mardost. Minden bizonnyal búcsúzóul visszanézett az egyhajós gótikus csarnoktemplomra, amelyet 1472-ben építették. Már az is jel lehetett, mikor 1880-ban leomlott a templom tornya. Az eredeti gótikus építményből a kórus maradt fenn, melynek boltívét növényi elemek és emberi alakok díszítik. A templomot várfal veszi körül, amelynek északkeleti és délnyugati oldalán egy-egy torony található. A templom orgonáját Samuel Joseph Maetz mester építette, de ezt 1993-ban Nagyváradra adták el.
A szomszédos Rovás evangélikus templomának orgonája nem vándorolt el Biharig, csak Szászsebesre (oltára pedig Medgyesre). A falu feletti domboldalon elhagyottan álló templom elődje még valamikor a 16. században épülhetett, mai alakját 1825-ben kapta. Ki tudja meddig áll még…
A mardosi templom még látogatható, a gondnok a bejárattól 100 méterre délre lakik.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a mardosi evangélikus templom alatti tér.

Kisselyk gótikus erődtemploma még szépen tartja magát. Eredetileg a 13. században épült Szent Katalin tiszteletére. A tatár betörések miatt később megerősítették. Átvészelte a török háborúkat és a későbbi tűzvészeket is. A település régi nagyságáról mesél, hogy már 1414-ben iskolája volt, 1494-ben vásártartó hellyé nevezték ki, 1576-tól saját bírót választhatott magának és Báthory Gábor fejedelem 1610-ben még háromgarasos érméket is veretett Kisselyken. Sőt, 1661-ben Ali pasa egyenesen országgyűlést tartott a településen, amelyen Apafi Mihály letette a fejedelmi esküt.
Az 1970-es évtizedet követően a település német nyelvű lakosságának majdnem 90%-a kivándorolt Németországba, ám sokan visszajárnak, így van még szász élet Kisselyken. A templom német nyelvű honlapján még többet megtudhatunk a településről.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az evangélikus templom előtti tér.

Nemcsak a szépen csengő neve miatt érdemes kiruccanni a Nagy-Küküllőre hajló dombok között megbújó Csicsóholdvilágra. A 14. században épült, kőfallal kerített erődtemploma mindenképp megér egy misét. Azaz, istentiszteletet már nem nagyon hallgathatunk benne, de dombjáról a kilátás remekül fest. Érdekes, hogy kerítőfala, amelyben kétszintes gyilokjárót építettek, még előbbre datálható, mint a templom. 1625-ben valószínűleg elbontották tornyát és a hajó legtöbb gótikus ablakát, ekkor épült viszont a csúcsíves déli és északi kapu. 1838-ban nyugati kapuját befalazták, hajóját pedig új mennyezettel látták el.
Mivel nem tartozott a Királyföldhöz, hanem szász jobbágyfalu volt, ez miatt gyakran cserélődtek birtokosai. A történelem iránt rajongóknak biztos érdekes olvasmány hány kézen ment át Csicsóholdvilág az évszázadok során: 1416-ban Zsigmond király elrendelte, hogy Csicsóholdvilág három másik faluval (Monora, Sorostély, Szászcsanád) együtt egy közigazgatási egységet alkosson, mely az erdélyi vajda fennhatósága alatt lesz, aki igazgatja őket és megvédi a nemesség térhódításától. Bár nem a Királyföldhöz tartozott, a hét szász székkel együtt kellett teljesítsen katonai szolgálatot, és Mátyás 1485-ös rendelete értelmében azokhoz hasonlóan is adózott. Az egresi apátság üresedése idején a Hétszék védelme alatt álltak. 1476-ban a király megtiltja a csanádi püspöknek, hogy a négy falut kivonja a szász unióból. 1492-ben és 1495-ben Báthory István megvédte a falvakat a Fehér megyei nemesség támadásaitól. Miután 1500 körül az egresi apátságot feloszlatták, a négy falut a csanádi egyházmegyéhez csatolták. Az 1526-ban kezdődő belháború alatt Szapolyai János a négy falut Majláth Istvánnak és „egy rác kapitánynak” adja, így Fehér vármegye fennhatósága alá kerülnek, és megszűnik minden kapcsolatuk a Hétszékkel és Nagyszebennel. 1552 körül a gyulafehérvári kanonok birtokába kerülnek, majd 1553-ban Cserepovics Miklósnak adják át. 1577-ben a négy falu a nagyselyki káptalan surrogatioja volt. 1772-ig a falu hűbérmentes, fejedelmi uradalom volt, így a lakosok nem tartoztak nehéz szolgálatokkal. Ebben az évben azonban Mária Terézia 83 falut adományozott a Teleki családnak 100 évre 20 000 dukátért, köztük Csicsóholdvilágot. A kíméletlen földesúri igazgatás elől 1835-ben 25 szász család elmenekült a faluból, Nagyszebenbe és Brassóba költözve. A 20. században aztán a maradék szász is elment, maga mögött hagyva a dombtetőn álló erődtemplomot. A templom előzetes bejelentkezés után látogatható; telefonszám: 0040767231616 vagy 0040744330546.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az evangélikus templom melletti mező.

Nagyselyk és Kiskapus között utazva csábítóan hívogat a szászegerbegyi templomtorony. A meglepetésünk csak akkor lesz nagyobb, ha be is térünk a templomhoz, ugyanis ez az evangélikus templom üde kivétel Királyföldön, köszönhetően a visszajáró szászoknak, akik rendben tartják. A gótikus erődtemplom építését a 13. – 14. század fordulójára teszik, mai formáját a 15. század közepén nyerte el. A templomot első ízben 1415-ben említik, a bejárati torony belső boltívén az 1502-es évszám olvasható. Többet is megtudhatunk egy német nyelvű honlapról, illetve, ha be szeretnénk jutni a templomba, íme egy telefonszám: +40726107652.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom előtti tér.

Masszív védfalak őrzik Asszonyfalva templomát, amely már az 1300-as években állt. A falu nevét a régi birtokosáról, a mindenkori királynéről kapta. De a románok 1950-ben egy tömeggyilkosról nevezték el, akinek nem átallottak még szobrot is emelni Axente Severnek. A falu szülötte azzal vívta ki magának a román utókor elismerését, hogy 1849-ben szabadcsapatokat szervezett, hogy magyarellenes vérengzéseket rendezzen többek között Abrudbánya és Nagyenyed környékén.
A templom és egy kiállítás belépő ellenében látogatható minden nap 11:00 és 15:00 óra között. Telefonszám: 0040749680770 vagy 0040757105658.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom előtti tér.

Nagybaromlak nevével kapcsolatosan több elmélet is létezik. Az egyik az, hogy a főúttól félreeső, domboktól védett völgyben fekvő település valószínűleg eredetileg a jószág téli szálláshelye lehetett, ahonnan nyáron a havasra hajtották az állatokat. A település lakossága századokon át szászokból és székelyekből, majd később románokból állt, ezért három neve is van: a szászok nyelvén Wurmloch, azaz kígyók erdeje, magyarul Nagybaromlaka, és a 19. századtól román nyelven Valea Viilor (a Szőlőskertek völgye) néven volt ismert. Rossz belegondolni, hogy mire képes a pragmatikusan önző politika. Azok a művelt szászok, akik ilyen különleges templomokat emeltek, mint a nagybaromlaki evangélikus templom, képesek voltak 1848-ban a magyarok ellen összefogni a románokkal. Aztán 100 év sem telt, és megtanulták, mi történik, ha román impérium alá kerülnek. Akkor már nem védte meg őket erődített templomuk sem. A szászok már nincsenek itt, de szerencsére erődtemplomuk itt van, sőt 1999 óta UNESCO világörökségi helyszín. A templom a 15. században, gótikus stílusban épült, egy 13. századi római kori bazilika helyén. A templomot körülvevő 6-7 m magas védőfalat négy bástya erősíti. Belsejét értékes tárgyak díszítik, köztük 16. századból való szószék és ülőhelyek, oltára a 18. századból való, orgonája 18. századi. A templom április 1. és október 31. között tart nyitva 10:00 és 18:00 óra között, 13:00 és 14:00 óra között ebédidő van. A belépő 8 lej; telefonszám: 0040745519173.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom előtti tér.

Templomtorony helyett a távoli gyártorony jelzi: a Fekete városba értünk. A századelőn felfedezett földgázlelőhely nyomán 1936-ban alapítottak koromgyárat Kiskapuson. Három évre rá megkezdődött a cink és ólom termelése a színesfémkohóban is. Ám az áldás átokká vált, a kommunizmus idején a légszennyezés és a nehézfémek hatására tömegével betegedtek és haltak meg az itt dolgozók. A csernobili katasztrófáig Kiskapus Európa legszennyezettebb településének számított. Az 1990-es években aztán bezárt a hírhedt koromgyár, a munkások nagy része elköltözött, elhagyott lakásaikba cigányok települtek. 1989 óta lakossága 23%-kal csökkent, a 90-es évek végére a munkanélküliség 56%-os volt. Annyi változás azért történt, hogy 1998-ban egy görög cég megvásárolta a színesfémkohót, és a fekete füst helyett most fehér áramlik a kéményekből. A nehézfém-szennyezés miatt bőrrák és tüdőrák pusztít a településen, és Európában itt a legmagasabb a gyermekhalandóság.
De Kiskapus nekünk, magyaroknak nem feltétlen csak a „fekete város”. A magyar lakosságú Kiskapus fontos vámkapu, vámszedő hely volt a Segesvár-Nagyselyk úton, neve is innen ered. A nagyselykszéki település lakói 1550-ben lutheránus hitre tértek és a szászok többségéhez hasonlóan később sem követték a reformáció további újításait. 1760-ban több magyar családja katolizált, majd 1779-ben katolikus plébániát hoztak létre. Közben 1772-ben a katolikusok kezdték használni a templomot is, de azt a következő évben a hatóságok az evangélikusoknak ítélték. Hosszú időn keresztül pereskedett Medgyessel a két helység között elterülő erdők makkoltatási jogáról. Lakói 1848. április 21-én elpusztították a medgyesszékiek erdészházát. A kivezényelt katonaság távozása után ismét elkergették a szék erdőőreit, és használatba vették az erdőt. 1849. március 1-jén határában csata dúlt Puchner császári serege és Bem csapatai között. 1873-ban vasúti csomóponttá vált a Budapest-Brassó fővonalon, innen ágazik el a Kiskapus – Nagyszeben vonal, de lakossága nem gyarapodott jelentősen.
A településen évszázadok óta működött magyar nyelvű iskolai oktatás, amely 2014 őszén szűnt meg. A megszűnés oka az volt, hogy elmúlt években egy különálló épületben egy román nyelvű roma osztállyal összezárva helyezték el a magyar óvodásokat és elemista kisdiákokat. Ennek hatására a tehetősebb magyar szülők a medgyesi magyar iskolába, a szegényebbek a központi román iskolai osztályokba adták gyermekeiket. Az utolsó években már tanítónő sem volt a magyar osztályban, az egyetlen óvónő délelőtt az óvodásokkal foglalkozott, míg délután összevontan tanította a 6-11 éves gyermekeket. A korunk viharaiban is kitartóan álló maradék magyarokat az egymással szomszédos Árpád-kori eredetű evangélikus és az új, 18. századi katolikus templomok szolgálja, amíg ők éneklik a híres kiskapusi passiót, addig lesz itt magyar élet. És ne feledjük, Petőfi kopjafája is itt áll igazodási pontként a két templom között.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja Petőfi kopjafája.

“Oly elhagyatott faluban, mint Szászmártonfalva, egyik megye sem tartotta megye- és tiszti-gyűléseit. Különös, hogy éppen ezen nyomorú faluba építették a megye praetoriumát, ahol sem megfelelő lakások, sem élelmiszerek, sem boltok, sem iskolák nem találtatnak.” (Bisztray Károly)
A mindentől távoli Mártonfalva éppen Medgyesszék, Selykszék és Újegyházszék határán volt, ezért birtoklásáért sosem vívtak véres harcokat. Örvendtek is ennek a mártonfalviak, hisz szász jobbágyként nem tartoztak Királyföldhöz, birtokosai magyar kisnemesek voltak. Ráadásul többségük szegény volt és távol élt innen, ezért a helyi szászok viszonylagos szabadságot élveztek. Ezt bizonyítja, hogy a szászok maguk választották papjukat és tanítójukat is, sőt a magyar birtokosok közötti határvitákban a 18. században először a falubíró döntött, fellebbezés esetén pedig gyakran egy szomszédos szász faluközösséget vagy a medgyesi tanácsot kértek fel döntőbírónak. A magyar nemesek csak a 19. század elején érték el, hogy fellebbezéseiket a vármegyéhez továbbítsák. 1766-ban a csekély létszámú magyar nemesség mellett – akik református leányegyházat alkottak – szászok és románok lakták a falut. Érdekes, hogy a szerény szász jobbágyfalu 1800 és 1849 között Felső-Fehér vármegye székhelye volt. Nemesi tulajdonosainak zöme, akik csak szerény bevételre számíthattak itteni birtokaikból, a 19. század első felében lassanként eladták földjüket a szász faluközösségnek vagy beköltözőknek. Az első NSZK-ba vándorló szász lakója 1958-ban vette az útilaput, majd követték őt a többiek is a szocialista rendszer vége felé; német földön már 1984 óta működik a mártonfalvi szászok hagyományőrző egyesülete. Evangélikus temploma a 14. században épült, később átépítették, és ma sem hagyták magára. A kulcs a 175-ös számú háznál van.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az evangélikus templom alatti tér.

Nagybaromlaktól mindössze 6 kilométer Martontelke, ahol remekbe szabott szász erődtemplom emelkedik a falu közepén. De vajon hányan indulnak tovább a nagybaromlaki templomtól, amely az UNESCO világörökségének része, hogy megismerjék ezt a késő gótikus teremtemplomot egy selykszéki zsákfaluban? Valószínűleg csak a legfanatikusabb szász erődtemplom rajongók. Pedig tényleg megéri a kitérőt a martontelki templom, amelynek hajóját a 19. században hosszabbították meg. Háromszög alaprajzú védőfal veszi körül, erődítései közül egy bástya és egy torony maradt meg, utóbit szintén a 19. században harangtoronnyá alakították. A védőfalhoz az iskola és a községháza 19. századi épülete csatlakozik. Telefonszám a bejutáshoz: +40269259021.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az evangélikus templom előtti tér.