„Marosszék nem egyszer volt küzdtere a szabadságnak, fedezve a Székelyföldet oly támadások ellen, melyek kivülről jöttek, de védve oly hatalmi túlkapások ellen is, melyek elnyomással fenyegették a székelység ős szabadságát. Ama küzdelmek a nemzet életét, emezek a székelyek ős alkotmányát védték, kik ott és itt elvérzettek, egyiránt hősök és dicsők voltak, mert mind eszmeért, jogért és szabadságért küzdöttek. Azért Marosszéknek vértől gyakran áztatott terére szintén lelkesedéssel és meghatottsággal léphet az utas.”
Lelkesen érkezik a Hazajáró az Erdélyi-medence szívébe, Székelyföld nyugati kapujába, a „Maros menti fenyves erdő aljába.” Marosszéknek a Kis-Küküllő és a Nyárád menti vidékei után végre a Maros völgyi része is a terítékünkre kerül. Régi székhelyével, Marosvásárhellyel, mely körül a folyók szabdalta termékeny dombvidék az elsők között települt be magyarokkal. Aztán a népek harcának zajló tengerén porlott itt a székely, mégsem hagyta elveszni Erdélynek ezt a szépséges szegletét sem Istenünk.