„Csak harsogjatok zengő trombiták, hogy elhihessük: Erdélyben vagyunk! Hogy elhihessük: valóság ez itt; virágos ágyúk… zászlók… fegyverek… és elhihessük: valóság e könny, amely arcukon forrón lepereg…”
Míg a két Küküllő völgyében megmozdul néha az idő, a két folyó közti dombvidéken már-már nyomasztó a mozdulatlanság. Egykor virágzó szász élet folyt itt. Nem egyszer csatazaj is felverte a dombok teraszait, de ma már csak akkor rezzen össze a táj, amikor összeomlik egy-egy elhagyott evangélikus erődtemplom védőfala. Miután a Kis- és a Nagy-Küküllő völgyeit már bejártuk, ezúttal az Erdélyi-medence két nevezetes folyója közti hullámos dombvidéken nézünk utána, mi maradt az elűzött, eladott szászok után, akadnak-e még magyar emlékek vagy akár magyar közösségek ezen a tereket és időket, dombokat és vizeket elválasztó végvidéken.