Amikor először sítúráztunk
Körmöcbányáról egészen mást képzelne az ember. Már csak a megszokás miatt is. Aztán belépsz a főtérre, végigsétálsz a Ringbürgerek patinás épületei előtt, és belebotlasz Károly Róbert királyunk szobrába. Nem szokás errefelé a Szvatopluk és Benes közt eltelt ezer évre emlékezni, de azt itt is belátják, hogy Körmöcbánya Anjou királyunk nélkül nem lehetne az, ami. Károly Róbert ugyanis 1328-ban szabad királyi bányavárosi jogokkal látta el a várost, és megalapította pénzverdéjét. 1335-től itt verték a híres aranyforintot, mely körmöci dukátként is ismert volt, amely a város felvirágzásához vezetett. A pénzverde még ma is működik (eurot vernek benne), ám az aranybányászat már a múlté. Múzeumában mi is kipróbálhattuk a pénzverést, sőt az egyik pénzverő munkás kék köpenyét elkérve, sofőrünk is bekerült a filmbe.
Figyelmes és szemfüles nézőink ezt már korábban is felfedezhették, hisz Kiss Attila barátunk volt már gereblyézgető kertész a Pieninekben fekvő nedeci várnál, asztalos a Retyezát alatti Nagypestényben, egyszerű sétáló járókelő jó néhány epizódban, majd később halász a Krka Nemzeti Parkban, traktoros az aracsi pusztatemplomnál, hogy csak a legklasszikusabb felvillanásait említsük. A legvadabb szerepe az volt, amikor a marosvécsi kastélykertben üldögélt egy padon, ami önmagában nem nagy dolog, ám tudni kell, hogy mikor mindez történt, a marosvécsi kastély elmegyógyintézet volt. Attila tehát több tucat epizódban tűnt fel így, vagy úgy, és valljuk be volt tehetsége ezekhez a szerepekhez.
Visszatérve Körmöcbányához és környékéhez: a vidék nem csak az aranybányákról szólt, hanem arról is, hogy itt született a magyar sísport. A film túrázós felében ezért nem gyalogszerrel hódítottuk meg a Körmöci-hegységet, hanem sífutóléccel. Ebből persze kialakult néhány bakiparádéba kívánkozó malőr is, hisz Oszi lábán például életében először volt léc. Mindenesetre velünk voltak a Magyarországi Kárpát Egyesület kiváló túrasízői, akik beavattak bennünket a túrasízés vagy éppen a sífutás rejtelmeibe.
A Körmöci főgerincén nem is kell sokat menni, hogy a Kissziklás-csúcsra érjünk, ahol a 20. század elején az első magyar síbajnokságot rendezték. Innen csak egy ugrás egy újabb magyar emlék, a Görgey-alagút. A besztercebányai és a körmöcbányai oldal közti ércszállítást úgy könnyítették meg, hogy a főgerincet átfúrták egy körülbelül 20 méteres szakaszon. Ezt az átkelőt használta 1849 januárjában Görgey Artúr is, hogy Körmöcbányáról a Garam völgye felé áttörve, az őt üldöző osztrákok elől egérutat nyerjen. Innen még odébb volt a Flochova, a hegység főcsúcsa, amit naplementére értünk el. Ám az igazi feketeleves csak ez után jött: a hegység nyugati oldalára ereszkedő zöld jelzésen keresztbe-kasul ki voltak dőlve a fák a méteres hóban, így a léceket a hátunkon kellett lecipelni. Körülbelül este 8-ra értünk le, éhesen, átfagyva, fáradtan. Étterem és bolt Körmöcbányán persze ilyenkor már nem volt nyitva, de elcsíptünk záróra előtt egy garamszentkereszti áruházat, ahol még annak is tanúi lehettünk, ahogy a biztonsági őr összeverekszik egy tőlünk kolduló hajléktalannal.
Minden jó, ha jó a vége, másnap délelőtt kiváló időben még felvettük a híres Erzsébet-fákat, és már indulhattunk is haza, tarsolyunkban egy újabb remek filmmel.
A forgatás időpontja: 2012. február 25-27.
Hazajárók: Kenyeres Oszkár, Pintér János
Szereplő: Doricsák Györgyi, Stauróczky Tamás, Szőcs Ernő
Operatőr: Schödl Dávid
Hangmérnök: Tóth József
Szerkesztő: Kenyeres Oszkár
Technikus: Kiss Attila
Vágók: Czakó Adorján, Kiss Gyula
Narrátor: Tokaji Csaba
Főcímzene: Bükki Bence
Köszönet: Csáky Károly, Erika Grniakova, Jakab Sándor, Körmöcbányai Pénzverde, Magyarországi Kárpát Egyesület
Írta és rendezte: Moys Zoltán
