"Kolozsvár Erdély legszerényebb városa. Nem hirdeti magáról, hogy a világ közepe, de meghúzódik csendben, a Szamos partján. Szinte önérzetesen szerény, mint aki ismeri erejét és értékét, de nem hivalkodik. Valahányszor Kolozsvár utcáin járok, mindig érzem a történelem ősi szagát. Valahogy összefolyik az idő Kolozsváron. Minden ház történelem és minden ház más-más kort idéz fel emlékezetemben. Kőben felejtett történelem ez a város."
Jókora viharok jöttek azóta, de a történelem ősi leheletét nem sikerült kifújniuk a város falai közül. S talán épp szerény önérzete az, amiért az erdélyi városok közül talán a legsúlyosabbat, Erdély történelmi központját, a méltóságos, nagy múltú Kincses Kolozsvárt eddig elkerültük. Sosem volt hivatalosan főváros, mégis, valamiért mindig benne összpontosult az erdélyi magyar szellemi élet. Mátyás és Bocskai szülővárosa, az erdélyi fejedelmek központja, egyházak és egyetemek székhelye, népi írók és tudósok ihletője, páratlan épített örökséggel. Ez mind egyszerre, de ennél jóval több mégis. Kolozsvár ugyanis nem csak a múlt, de élő jelen és a jövő lehetősége is az erdélyi magyarság számára, akikkel nem véletlenül március idusán találkozunk. Mielőtt azonban a város kincseit megismernénk, betérünk Erdőalja magyar szigeteire is.