"A Bánátban elszigeteltségük dacára is megtartották erős faji jellegüket, őseiktől örökölt szokásaikat és megmaradtak magyarnak. Féltve őrzik tradícióikat és büszkék százados múltjukra."
Elbolyong az utazó a bánáti pusztaság keleti-déli végein. Szertenéz, s nem lelé a régi hont az új hazában. Csak leomlott vagy megújult színfalak maradtak Torontál és Temes úri világából. Fiatal úrihölgyek és öreg grófok helyett a dohos szagú romlás költözött a bánáti kastélyok falai közé, s ápolatlan gaz az angolparkokba. Messze elkerülik már Bánátot a nemes urak, ahogy a betyároknak, nemzetőröknek és a szorgos német telepeseknek is csak a különösen érzékeny utazó képes fellelni a szellemét. Mert azért ott vannak még az ódon falak között és az árnyas folyópartokon. Ahogy magyar szó, magyar ima és magyar ének is száll még az ég felé, a szláv tenger szórványszigetein. Mert oly sok viszály után még vannak, akik hisznek a bánáti magyar jövendőben.