"Tornáról jövet, felértünk a Szoroskő egyik magas csúcsára. Megálltam, az útmenti korlátnak dőltem és nem tudtam tovább menni. Ez a táj, úgy nyílik ki, mint az Isten köténye. Lenn a völgyben Rozsnyó, Hárskút, az Andrássy-mauzóleum, Körtvélyes, Görgő. A háttérben a megnagyobbodott Magyarország két legnagyobb hegye: a Pipityke és Ökörhegy. Olyan csend volt, mintha az idő érvénye megszűnt volna. Némán lélegzett az erdő, azzal az áhítatos önfeledtséggel, mint mikor valaki hosszú távollét után hazatér, megáll az otthon küszöbén, s nem tud szólani."
Alaposan bebarangolta már a Hazajáró a Gömör-Tornai-karszt töbrökkel szaggatott fennsíkjait, legendákkal átszőtt karmezőit és asszimilációtól sújtott településeit. De maradtak még fehér foltok a Tornai-medence varázslatos vidékén. Kacskaringós utunkon ezeket fűzzük fel, miközben utána járunk, vajon álmodnak‑e még jövőt a magyar közösségek, állnak‑e még a hit szakrális bástyái, őrzik‑e még szent királyaink szellemét a régi Tornában? Valami azt súgja, a válasz meglepően, de határozottan tetszetős lesz.