„A nagy hegyek már régen elmaradtak, erre szelíd hegyhátak gyönyörködtetik a szemet. A kedves tájnak van egy ékszere, a Maros napfényben csillogó lánca, melyen ezek a kastélyok olyanok, mint a gyöngyszemek.”
A vad székely hegyekből lerohanóban, az Erdélyi-medence sík vidéke felé tartó útjában egy kies dombvidéken szelídül meg a Maros. A Mezőség és Marosszék peremén, Szászrégen és Marosvásárhely között alig több, mint 30 kilométert tesz meg, ám partjain egymást érik a főúri kastélyok. Csituló víztükrében elmúló és megújuló épített örökségeink tükröződnek, míg a medrét kísérő dombhátak falvai szórványosodó és gyarapodó magyar közösségeket éltetnek.