Itt az ide­je, hogy az Észak­ke­le­ti-Kár­pá­tok egyik kevés­bé ismert, még­is magá­val raga­dó bér­ce, a Fagya­los felé for­dul­jon a Haza­já­ró tekin­te­te. A hegy­ség a Mára­ma­ro­si-hava­sok egyik kisebb, a Tarac és Feke­te-Tisza völ­gyei között emel­ke­dő muta­tós vonu­la­ta. A Tisza szü­lő­föld­je nem­csak a for­rás fölé maga­so­dó mere­dek hegy­ol­da­lak és a tete­jü­kön hul­lám­zó cso­dás gyep­ha­vas gerin­cek miatt érde­kes szá­munk­ra. A völ­gyek­ben itt is — ott is a tör­té­ne­lem egy-egy vér­rel és verej­ték­kel öntö­zött föld­da­rab­ká­ja köszönt ránk. Az évszá­za­dok alatt a népek ország­út­já­vá szé­le­se­dett Tisza völ­gyé­ben hábo­rús emlék­he­lyek, régi határ­kö­vek, vér­áz­tat­ta harc­me­zők, és magyar dalo­kat vissz­hang­zó domb­ol­da­lak emlé­kez­tet­nek és figyel­mez­tet­nek: min­den körül­mény­ben magyar­nak len­ni és meg­ma­rad­ni, a leg­ne­he­zebb, még­is talán a leg­szebb hiva­tás, bár­hol éljünk is a Kár­pát-meden­cé­ben. Az évti­ze­des szov­jet rom­bo­lás után újra­éle­dő vidé­ket egy­re töb­ben kez­dik fel­fe­dez­ni. De még min­dig nem ele­gen…