Körülbelül délre érünk fel Dragobrátról az Iker-havas füves ormára. A gyephavas alatt sárga és piros ruhába öltözött már a Fagyalos-hegység odafent a bús Máramarosban. Utolsó szavaikat súgják az öreg fák, lomha árnyékukban levonulnak a nyájak is a gerincekről. Zár kerül az esztenára, a farkas is kénytelen más hús után nézni. Mesétlen maradék hazából érkezőnek mesél a maradék magyar a fagyalosi őszben. Farkasokról szól a rege, kik a hideg galíciai télből a Kárpátok felé veszik az irányt, hogy ott rémálmai legyenek juhnak, szarvasnak, pásztornak. A szarvas a könnyebb préda: azt elég bekeríteni, és a szakadék vagy a vékony jég felé terelni. A juhnyáj bonyolultabb feladvány. Ott el kell csalni a kutyákat kicsit odébb, meg kell osztani őket. Amint ez megvan, ott állnak a juhok védtelenül, hacsak a gazda nem száll ringbe. Bizony olyanról is hallani, hogy csak az átharaphatatlan vastag csizma mentette meg a pásztort az elhurcolástól. Sokáig hallgatjuk még András barátunk történeteit pásztorokról, nimfákról, az Iker-havas legendájáról, miközben arra gondolunk, hogy bizony annyi minden történt velünk az elmúlt egy hétben Kárpátalján, mintha hosszú hetek óta itt lennénk.
Két filmért érkeztünk a Tisza forrásvidékére 2011 novemberében. A Csornahorát és a Fagyalost bemutató filmjeink „alaptábora” Kőrösmezőn, a Szenek-családnál volt, ahová velünk tartott Budapestről a Kárpátaljáról szóló útikönyvek szerzője, Kovács Sándor is. Mai napig előttünk van a pillanat, mikor bemutatta nekünk mentoráltját, későbbi kárpátaljai filmjeink állandó segítőjét, Bíró András barátunkat. De Kovács Sándornak köszönhetjük a kárpátaljai ki- és beutazás, pénzváltás, bevásárlás fortélyainak ismeretét is, amit a későbbi útjainkon oly sokszor hasznosítottunk.
Kárpátalján sok minden hat szürreálisan és sok minden emlékeztet a szovjet közelmúltra a cirill betűs feliratoktól, a közúti katonai ellenőrzőpontokon át a gépjárműparkig. Utóbbi jeles képviselője, az UAZ-452 nagy segítségünkre szolgált, mikor a Fekete-Tisza forrását kellett megközelítenünk második napunkon. A forrás és az Aklos-hágó utáni napok a Csornahoráról szóltak, majd két nap után visszatértünk a Fagyalosba. Itt rögtön adódott egy malőr, sofőrünk ugyanis elvitte a határig a közben hazautazó Kovács Sándort, ám a kameraállvány is a kisbuszban maradt, így a forgatást fel kellett függeszteni. A kőrösmezei várakozás során megható pillanatokban volt részünk: a magyar szentmisére igyekvő asszonyok megtudva, hogy mi járatban vagyunk itt, elénekelték nekünk a Magyarok Világhimnuszát. Szintén emlékezetes volt egy ruszin nénivel való találkozás, aki meghalva, hogy magyarul beszélünk, magyar népdalokat kezdett énekelni számunkra. Nagy dolog ez olyan vidéken, ahol olyan erős az asszimiláció, hogy a magyarok is keresik a magyar szavakat. Túravezetőnkkel, Bíró Andrással fordult elő az az eset, hogy a nála dolgozó magyar ácsok arra a telefonos kérdésre, hogy hol dolgoztok, azt a választ adták ukránul: a magyarnál. Igen, a magyarok közt az öntudatosabbak külön kategóriát jelentenek idefent.
Közben megérkezett a kameraállvány, így felindulhattunk a dragobráti síparadicsomba, ahol már egy GAZ-66-osba ültünk át, hogy meggyorsítsuk a Fagyalos gerincére való feljutást. Odafent a Vadászka-csúcs volt a cél, másnap pedig a hegység legmagasabb pontja, az Iker-havas.
A kettő közötti estén megtudhattuk, hogy milyen ukrán építőipari munkásokkal cukorpálinkát iszogatni. Még szerencse, hogy a koliba előtti ketrecben lévő medve késő este már lepihent, ugyanis kifele jövet különös késztetést éreztünk, hogy megsimogassuk. A sors furcsa fintora, hogy évekkel később ugyanez a medve szerepelt a Hazajáró szinevéri filmjében, időközben ugyanis ezeket a látványosságnak használt, láncon tartott medvéket összegyűjtötték a Szinevéri Nemzeti Park látogatóközpontjába.
Utolsó napunkra maradt Körösmező feldolgozása, az Árpád-vonal bunkereinek megismerése és a legendás Tatár-hágó felkeresése. A távolságnak és a határon való várakozásnak hála, csak az elutazásunk utáni 8. napon értünk haza. Belegondolva abba, hogy ebből a 8 napból mindössze kétszer 26 percnyi film lesz a vágóasztalon, akár elégedetlenek is lehetnénk. Ráadásul – ahogyan említettük, és ahogy minden egyes utunk után az óta is érezzük, – megváltozik a viszony az időhöz, a 8 nap sokszor egy hónapnak tűnik, a torlódó élmények és a tartalommal teli napok miatt. Ám talán éppen ez miatt szép a „hazajárás”.
A forgatás időpontja: 2011. november 3., 6-8.
Hazajárók: Kenyeres Oszkár, Pintér János
Szereplő: Bíró András és a kőrösmezei asszonyok
Operatőr: Schödl Dávid
Hangmérnök: Tóth József
Szerkesztő: Kenyeres Oszkár
Technikus: Kiss Attila, Szabó András
Vágók: Czakó Adorján, Vándor Attila
Narrátor: Tokaji Csaba
Főcímzene: Bükki Bence
Köszönet: Bakkai Gáspár, Francz Tamás, Gasparovics Jenő, Kovács Sándor, Krampatics Mária, Mikulyák László, M. Lezsák Gabriella, Szenek János és Margit
Írta és rendezte: Moys Zoltán
