Ne keresd már ván­dor a nyu­ga­ti gye­pű­őrö­ket. Dél-Őrvi­dék apró tele­pü­lé­sei már csak nevük­ben őrzik a magyar évszá­za­do­kat. Már csak egy-egy itt felej­tett régi, kopott határ­kő jel­zi a Lap­pincs men­tén a Stá­jer-domb­vi­dék és Vas vár­me­gye nyu­ga­ti pere­mén meg­ál­la­po­dott ezer­éves határt. A domb­há­tak­ra nőtt kas­té­lyok egy­ko­ri lakói is rég leköl­töz­tek csa­lá­di krip­tá­juk­ba. Pedig mennyit küz­döt­tek itt török­kel és labanc­cal, és mennyit álmo­doz­tak magyar sza­bad­ság­ról. Aztán majd­nem min­den elve­szett. De csak majd­nem. Mert jött a Ron­gyos Gár­da és fityiszt muta­tott Tri­a­non­nak, több falut is meg­ment­ve az ezer­éves hazá­nak. Előt­tük is leró­hat­ja kegye­le­tét korunk ván­do­ra, ha meg­lá­to­gat­ja vala­me­lyik vasi Mária-kegy­he­lyet. Aztán kiül­het a Stá­jer-dom­bok egyik-másik kilá­tó­já­ba, hogy végig­pász­táz­zon ezen a még­is mosoly­ter­mő tájon, kelet és nyu­gat, múlt és jelen mezs­gyé­jén.