"Föltekintünk a szinte ijesztően fölmeredő barázdás csúcsra s nekivágunk a kapaszkodónak. Utunk most már az erdőhatáron felül, a mezőhavason vezet tova. Az út egészen északra kanyarodik, hogy a gerincre fölkerülhessen."
„Kelet kapuja” – mesésen hangzik, pedig a Temes és a Mehádia folyók vízválasztó hágója inkább nyit kaput a Balkánra, mint Seherezádé vagy Ali baba világára. De ez a Balkán még a mi Balkánunk. Hisz az egykori Szörényi-bánságba lépünk, ahol a Déli-Kárpátok, mielőtt a Dunára hajtaná fejét, még utoljára igen kicsinosítja magát. Az Erdély és Bánság peremvidékén, a Szörényi-hegytömegben magát illegető Csernai-havasok kerekded gyephavas hátakkal, merész mészkőszirtekkel és a Cserna völgyére leszakadó vad szurdokokkal csábítja el a Hazajárót. És természetesen itthon vagyunk ezen a vidéken is: erről már az ősi Mehádia városa és fölötte Miháld várának romjai tanúskodnak.