Berettyómente – Silvania a Rézaljától az Érmellékig
Hazajáró műsorok

Berettyómente – Silvania a Rézaljától az Érmellékig

309. rész
„A láthatár keleti szélén a Meszes terpeszkedik, mint begörbített kard a Rézzel együtt úgy ölelkezik. E két hegység vonulata e tájnak háttere, gyermekkorunkban azt hittük, hogy ott van a világ vége. Délnyugat felé ha nézünk, tíz falu tornya látszik. Előtérben, lent a völgyben a Berettyó kígyózik, melynek mentén szénaboglyák százai sorakoznak, arról lengedező szellő hozza el illatjokat."
Szabó Miklós

Így verselte meg a kántortanító, Szabó Miklós szeretett szülőföldjét, a Berettyó forrásvidékét, a Réz-hegység Szilágyságra hajló oldalát, Szilvánia egykor bölények lakta erdőségét. Az átmeneti vidéket, ahol az ortodox fatemplomokat szépen felváltják a református templomok, tornyaikkal mutatva az utat az „erdőn innen”, nyugat felé. Ide érkezik most a Hazajáró, hogy a Berettyó rézaljai forrásától az Érmellékig kísérje a folyót szilágyországi szakaszán. Transzilvánia és Partium, a hegyek és a síkvidék, a múlt és a jövő határmezsgyéjén járva szembesülünk a Felső-Berettyómente természeti, néprajzi, épített örökségével, és vendégváró magyar közösségeivel.