"Valami van e hegyek alján, csak azt nem tudom, hogy mi lehet - Egy patak tán? - a Körözs maga? egy csipkebokor, mely valaha, régen megbűvölt engemet? S a béli hegyek rőt bíbora, ha fölragyogott kék időben, azt véltem: egy sereg angyal jött át Erdélyből, s én virág-haranggal üdvözlöm őket elmenőben..."
Így látta a „fekete bojtár,” Sinka István Biharországot, s 75 év után a Hazajáró is felkerekedik, hogy megbűvölődjön a Körös fonta hegyektől. Két világ, Erdély és az Alföld határa a regényes Belényesi-medence, ahol a Biharból eredő Fekete-Körös, felső szakaszán, a Királyerdő és a Béli-havasok között elterpeszkedve tág völgyet vájt magának. A folyók, a szelek és az éghajlatváltozások alakította Felsővölgy hegyeinek gyomrában sokféle érc halmozódott fel. Ebben a tájban jelent meg az ember, hogy a természeti kincseket kiaknázva otthonává tegye e gazdag medencét. E zárt, archaikus világ felfedezését Györffy István néprajztudósnak köszönhetjük. Tőle tudjuk, hogy a magyarság már a kora Árpád-korban megtelepedett a Fekete-Körös völgyében, s hiába a tatár, a török és a legújabb kori hódítók pusztításai, a határtalan erdőségek oltalmazásában megőrizte hitét és sajátos népi kultúráját. Az évszázadokig a váradi püspökség birtokolta, majd a 16. században reformátussá lett Belényesi-medence magyarsága a román térhódítással szórvánnyá morzsolódott. De van remény a megmaradásra, mert élnek még itt, a forrásvidéken lokálpatrióták és a csonka országban lelkes természetjárók, akik azon munkálkodnak, hogy a lebontsák a Körösök völgyében magyar és magyar közé emelt gátakat.
