"Marosszék közép folyójához, az annyiszor megénekelt szőke Nyárádhoz értünk, itt terül el előttünk annak szép termékeny tere. Népessége mind székely és nagyrészt protestáns. A Nyárád-menti faluk mind csinosak, s Szeredától le a torkolatjáig, azok a tér ellentétes két oldalán sűrűn egymás végtében lévén helyezve, a faluknak két hosszú, alig megszakadó láncolatát képezik. Ott hömpölyög köztök, majd egyik majd a másik oldalra térve át, a szőke Nyárád, mely ha gyakori kiöntéseivel néha károkat okoz is, de egyszersmind megtermékenyíti földjét e térnek, melynek minden hantja művelet alatt van, miért vas szorgalmat kifejtő népe kevés földje mellett is jóllétnek örvend. E nép értelmes, fürge, tevékeny, udvarias, s annyira megnyerő szíves, hogy az utas oly otthonosan találja magát e vidéken, mely ha nem mutat is fel nagyszerű, elragadó pontokat, de kies, szép festői vidékkel minden lépten kedveskedik."
A legnagyobb székely, és Nyárád-menti jóbarátunk, megboldogult Csíki Sándor nyomdokán kísérjük most mi is a Nyárádot utolsó útjára, Székelyföldtől is elbúcsúzva, a Marosig. Erdély legsűrűbben lakott vidékét, az Alsó-Nyárád-mentét, a kitűnő talajából fakadó zöldségtermelés nyomán “Murokországnak” is nevezik. Orbán Balázs még a vidék gyarapodó székelyeiről ír, de mára a kép erősen árnyalódott: ahogy a Nyárád vize is néha zavarosodik, úgy keveredtek jövevény népek is az átmeneti, de egykor színtiszta székely vidékre.