"Magyarhon legdélkeletibb részében van egy fölséges regényes tájék, mindenben gazdag, amit csak a természet szépet, jót és becsest nyújthat az embernek. Ez az úgynevezett bánáti bányászkerület. Nagyobbára középhegyek, déli oldalait a hatalmas Dunafolyam öntözi. Nyugat felé a bánság rónáiba terül el. Hegyeiben gazdag réz- és vasbányák. Számos vad hegyi patak omlik le magaslatairól völgyeibe, és tömérdek vízerőt nyújtanak a legnagyobbszerű vashámorok és olvasztóhuták számára."
Távoli földtörténeti múltba vész már, amikor a feltöltődő Pannon-tenger elbocsátotta magától az Ős-Dunát, aki fogta vándorbotját, búcsút intett a Kárpát-medencének és keletnek indult új tengert keresni magának. Ennek a pannóniai búcsúnak áll díszsorfalat két oldalról az Aldunai-hegyvidék és a Szerb-érchegység. A hazai oldalon elsőként a karsztjelenségekben gazdag Lokva int búcsút, aki látott rómaiakat, dákokat, hunokat, törökkel viaskodó magyar vitézeket, majd labanc bürokratákat is, akik a török után bányászokkal, új telepesekkel szórták tele a vidéket. Így vált a Bánsági-hegyvidék a népek kohójává, amelyben a szerbek, csehek és oltyán bufánok még jelen vannak, de a németek és a magyarok már csak felfedezésre váró emlékekben élnek.