“A hegyek közé zárt, csen­des föld­da­rab, Csík­or­szág meg­is­me­ré­se rend­kí­vül érde­kes és érde­mes fel­adat. Egyet­len nyi­tott szem­mel és kitárt lélek­kel vég­re­haj­tott túra során meg­lát­hat­juk a múlt és jövő magyar­sá­gá­nak sors­kér­dé­se­it is itt. A csí­ki ember ahány, annyi­fé­le. A feny­ves áhí­ta­tos zúgá­sa nevel­te Isten­hi­vés­re s a hava­sok nap­sü­té­ses vilá­ga tük­rö­ző­dik vissza mókás kedé­lyé­ben, művé­szi ízlé­sé­ben. A cson­tot haso­ga­tó hideg­nek, a Har­gi­ta havat poro­zó sze­lé­nek köszön­he­ti szí­vós ellen­ál­ló­ké­pes­sé­gét az idők viha­ra­i­val szem­ben, ami­hez az anya­gi javak­ban oly mos­to­ha ter­mé­szet jó adag lele­mé­nyes­sé­get is adott neki.”

A Csík­or­szág­ba láto­ga­tót hamar rabul ejti a titok­za­tos táj és nem eresz­ti könnyen tovább. Így járt a Haza­já­ró is, nem elő­ször. Ott foly­tat­juk, ahol abba­hagy­tuk. A Har­gi­ta és a Csí­ki-hava­sok hegy­lán­cai között: Fel­csí­kon. A Kele­ti-Kár­pá­tok nyúj­tot­ta ter­mé­sze­tes védel­met a gye­pű őrzői erdő­temp­lo­mok­kal és várak­kal is meg­erő­sí­tet­ték. Volt, hogy a nyu­ga­ti táma­dók­kal szem­ben is védel­mez­ni kel­lett az ősi jus­sot, de a szé­ke­lyek min­den körül­mény­ben kiáll­tak sza­bad­sá­gu­kért. Épp ez a hajt­ha­tat­lan­ság az, ami meg­tar­tot­ta az Olt men­tén, a Har­gi­ta lábá­hoz simu­ló fal­vak marok­nyi népét.