“A hegyek közé zárt, csendes földdarab, Csíkország megismerése rendkívül érdekes és érdemes feladat. Egyetlen nyitott szemmel és kitárt lélekkel végrehajtott túra során megláthatjuk a múlt és jövő magyarságának sorskérdéseit is itt. A csíki ember ahány, annyiféle. A fenyves áhítatos zúgása nevelte Istenhivésre s a havasok napsütéses világa tükröződik vissza mókás kedélyében, művészi ízlésében. A csontot hasogató hidegnek, a Hargita havat porozó szelének köszönheti szívós ellenállóképességét az idők viharaival szemben, amihez az anyagi javakban oly mostoha természet jó adag leleményességet is adott neki.”
A Csíkországba látogatót hamar rabul ejti a titokzatos táj és nem ereszti könnyen tovább. Így járt a Hazajáró is, nem először. Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A Hargita és a Csíki-havasok hegyláncai között: Felcsíkon. A Keleti-Kárpátok nyújtotta természetes védelmet a gyepű őrzői erdőtemplomokkal és várakkal is megerősítették. Volt, hogy a nyugati támadókkal szemben is védelmezni kellett az ősi jussot, de a székelyek minden körülményben kiálltak szabadságukért. Épp ez a hajthatatlanság az, ami megtartotta az Olt mentén, a Hargita lábához simuló falvak maroknyi népét.