“Ahogy az utas hazánk kele­ti szé­lét sze­gé­lye­ző Szé­kely­föld­re beha­tol; ahogy elér azon lán­co­lat­hoz, mely az ős Har­gi­ta zömé­ből kivál­va, feny­ves ren­ge­teg­gel borít­va elága­zik: ezen túl egy tel­je­sen elszi­ge­telt vidék van, mely úgy tája­i­nak nagy­sze­rű­sé­ge, mint népé­nek ere­de­ti­sé­ge, úgy ős emlé­ke­i­nek soka­sá­ga, mint ter­mé­sze­ti kin­cse­i­nek gaz­dag­sá­ga által egy­iránt érde­ket költ­het a vizs­gá­ló­ban. E vidék nem más, mint haza vég­ha­tá­rán fek­vő Csík­szék. A min­den oldal­ról nagy­sze­rű hava­sok által beke­ret­elt tar­to­mányt úgy tekint­het­jük, mint a hon áldá­sá­nak for­rá­sát, mint a haza ter­mé­keny­sé­gé­nek fő ténye­ző­jét.”

Ki tud­ja, mer­re visz a vég­zet, a görön­gyös út vala­hogy idő­ről idő­re Szé­kely­föld­re veze­ti a Haza­já­rót. Hiá­ba na, a Csí­ki-meden­ce az ősi magyar tör­té­nel­mi emlé­kek, legen­dás hely­szí­nek és ter­mé­sze­ti kin­csek kiapad­ha­tat­lan for­rá­sa. A Csí­ki-hava­sok és a Har­gi­ta között, az Olt szé­les völ­gyé­ben elte­rü­lő hegy­kö­zi meden­ce észa­ki része, Fel­csík szó­lí­tott most meg, és hogy is mond­hat­nánk nemet a nem­zet­pró­bá­ló idő­ket túl­élő, hit­ben és magyar­ság­ban erős szé­ke­lyek­nek.