"Ennek a nemzetnek az életét a természet ereje védi. Emberi erő, hatalom nem bír vele. Emberi gonoszság nem tudja kiölni. Itt a föld és a nép együtt termi a nemzetet. A sors alkalmas talajba ültette a nemzetet. Életföltételeit biztosította. Belső határait szabályozta. Egységessé formálta. A Kárpátokat nem lehet helyükből kimozdítani. A magyar nemzet élete pedig ezer év óta belegyökeresedett az örök természet rendjébe. Onnan nem lehet kiölni."
Mennyire igazak és érvényesek a „megalkuvás nélküli magyar” hazafi, Urmánczy Nándor szavai. A természet örök törvényei uralkodnak itt is, ahol a Gyergyói-medencét elhagyva, a Görgényi- és a Kelemen-havasok andezitvulkánjai között áttör a Maros. Wass Albert regényhőseinek lelke még benne él a rejtelmesen vad tájban, ahol az apró hegyi fatelepek között, az „eltelt idők mögött csak az emlékezés fehér kendője leng.” Ám Maroshévíz felől mintha még magyar szó szűrődne be a szorosba. Igen, vannak még hazafiak, akik éltetik Urmánczy örökségét, és felviszik a nemzeti zászlót a Görgényi-havasok véráztatta ormaira is.