Sír a magyar lélek, ha Pozsonyligetfalu nevét meghallja. Történt itt valami, 1945 nyarán, tehát már békeidőben, ami begyógyíthatatlan sebet okozott a felvidéki magyarságnak. A B-S-6-os bunker melletti kis rét tömegsírt rejt. A csehszlovák hadsereg katonái a benesi dekrétumok alapján több ezer magyar és német civilt mészároltak le a ligetfalui haláltáborokban. Ártatlan nők és férfiak, idősek és gyermekek, sőt csecsemők és kilencven nyugati hadifogságból visszatérő kiskorú magyar levente is volt az áldozatok között. Az állami parancsra végrehajtott népírtásról évtizedekig nem lehetett beszélni. Dunajszky Géza debrődi tanár, közíró volt az egyik, aki élen járt az igazság feltárásában.
A szlovák főváros ötödik járásában van Közép-Európa legnagyobb panelnegyede. Az egykori Pozsonyligetfalu területére épült városrésszel a múltat akarták végképp eltörölni a csehszlovák hatóságok, hisz alatta több száz, ezer meggyilkolt magyar, német és szlovák ember tömegsírja van. A „magyar Katyńról” nem sokat beszélünk, nem vált a köztudat részévé, pedig a huszadik század egyik legmocskosabb népirtását hajtották itt végre a csehszlovák katonák, melynek során kilencven magyar kiskorú leventét is brutálisan kivégeztek.
„Egyértelmű, hogy ön magyar nemzetiségű, ezért az ön tartózkodása Bratislava város területén állami szempontokból nem kívánatos” – ezt olvashatták a Vymerben, azaz a kitelepítési határozatban azok a pozsonyi magyarok, akiket a csehszlovák állam nem tűrt meg saját szülővárosuk területén, ezért menniük kellett. A visszaemlékezők és életben maradottak szerint ezután nagyjából két óra alatt csomagolhatták össze a legszükségesebb dolgaikat, és már vitték is őket Pozsonyligetfaluba, amely eredetileg egy német település volt, a várostól délre, a Duna túlsó oldalán. Sokan nem úszták meg egyszerű kitelepítéssel.
A csehszlovák rendszerváltásig tabutémának számított, az állam pedig elhallgatta azt, hogy egy táborrészt megsemmisítőtáborként kezdett el működtetni a csehszlovák hadsereg 17. gyalogezrede, és, mint Szabó József történész mondja: „a kivégzőknek egyetlenegy szempontjuk volt, az, hogy az áldozatok milyen szinten beszéltek szlovákul. Ha akcentust vagy bármilyen hiányosságot tapasztaltak, akkor ez automatikusan, különösen Ligetfalu esetében agyonlövést jelentett. Legkevesebb ¬500-600 főre tehető a kivégzettek száma”, de a becslések szerint több ezer embert gyilkoltak meg, nőket és férfiakat vegyesen.
Ugyanebben az időben végeztek ki kilencven magyar leventét is, akik nyugati hadifogságból tértek haza. Hat fiút csak azért lőttek agyon, mert pár szál cigarettát találtak náluk (azokat már be kellett volna szolgáltatniuk). Felsorakoztatták, majd élő céltáblának használták őket. A csapatból hárman megszöktek, és noha hajtóvadászat indult ellenük, végül átjutottak az államhatáron.
A ligetfalui tömeges kivégzéseket ugyanaz a Prágából odavezényelt 17. gyalogezred hajtotta végre, amelynek tagjai 1945 júniusában a csehországi Prerov határában 265, bányászmunkákról hazafelé tartó németet és magyart, köztük 71 gyermeket végeztek ki egy éjszaka leforgása alatt. A végrehajtást a Benes-dekrétumokra hivatkozva Karol Pazúr, az ezred vizsgálótisztje és a pozsonyi Bedrich Smetana ideológiai tiszt rendelte el azután, hogy a családokat megfosztották értékeiktől. A visszaemlékezések szerint a felületesen eltakart tömegsír három nap múlva is mozgott, és ez volt a legdurvább cseh, morva és sziléziai területen elkövetett népirtás a XX. század negyvenes éveiben. Pazúr csupán egy évet töltött börtönben, Klement Gottwald kommunista vezető ugyanis megkegyelmezett neki. A több szakaszban zajló tömegmészárlásnak eddig fellelt dokumentumok bizonysága szerint legkevesebb 530-an, ám becslések szerint valószínűleg több ezren estek áldozatául, nők és férfiak vegyesen, de idősek és még csecsemő korú gyermekek is. A tragédiasorozat áldozatai legalább hat tömegsírban nyugszanak.
Pozsonyligetfalu mellett a B–6-os erődnél 2015. június 20-án avatták az áldozatok emlékművét. A Bratska utcánál lehet leparkolni és besétálni a füves területre. Az emlékmű az autópálya felőli oldalon van; ez a jelvényszerző mozgalom igazolópontja.
