Keceli Ösvénytaposó Turista Egyesület

Bemutatkozás

Az alapgondolat, hogy egy jó kis ütőképes turistacsapatot hozzak/hozzunk össze 2013-ban ötlött fel, mikor is teljesítménytúrák alkalmával egyre többen csatlakoztak hozzám. Szerencsére egyre több és nevesebb túrára sikerült eljutnunk, ahol egyre több emberrel szervezettel ismerkedtünk össze. Mára elég szépen felfejlődtünk, megközelítőleg 40 csapattársunk van. Saját szervezésű túráink is vannak minden hónapban, de ezek nem teljesítménytúrák, hiszen a mi környékünkön itt a Duna-Tisza közén nem sok esély lenne rá. Minden korosztály számára szervezünk túrákat az ország különböző pontjaira, mely Magyarország szépségét, rejtett értékeit hivatott bemutatni. Természetesen elsődleges szempont az emberek kimozdítása a természetbe a hétköznapi gondok terhe alól. Túráink 10-25 km hosszúságúak, és minden korosztály számára kisebb rutinnal teljesíthető. Mivel nem teljesítménytúrák, így bőven adódik lehetőség nézelődésre, fényképezésre, baráti beszélgetésekre. Örömmel vettük, hogy az általunk szervezett eseményekre más településekről is csatlakoznak hozzánk (Pécs, Bóly, Szabadszállás, Kiskőrös, Budapest és újabban a Délvidékről is) túratársak, ezzel is népszerűsítve kis csapatunkat. Fontos megjegyeznünk, hogy a túráink mindenki számára ingyenes és az is marad, hiszen nem haszonszerzés a cél. Az összes anyagi költség az utazás költsége, ami kis logisztikával minimálisra csökkenthető. Örömmel vesszük új tagok jelentkezését és csatlakozását. Bízunk benne, hogy hasonlóan sikeres csapat lehetünk, mint a Hazajáró Egylet. Az éves túráinkat márciustól novemberig tartjuk, de egyre nagyobb igény van téli túrákra is. Túráinkról, programjainkról a facebook oldalunkon (Keceli Ösvénytaposó) lehet olvasni, de túráink iránt e-mail címünkön () is lehet érdeklődni.

Szabó Zsolt