Archives

Bajmóci vár

Baj­móc ere­de­ti­leg Nyit­ra várá­nak tar­to­zé­ka volt, majd a 14. szá­zad­ban I. Lajos király­tól váro­si ran­got kapott, hogy aztán ura­dal­mi köz­pont­tá nője ki magát. A vár előd­jét a mon­da sze­rint egy Boj­nik nevű rab­ló­lo­vag épí­tet­te. Az okle­ve­lek már a Hont-Páz­mány nem­be­li Káz­mér­hoz kötik épí­té­sét. Reg­nált itt Csák Máté, Mátyás király, és fia, Cor­vin János is. Aztán jöt­tek a Sza­po­lya­i­ak, majd 1527-ben a Thur­zók, akik úgy meg­erő­sí­tet­ték, hogy a török ost­ro­mok­nak is képes volt ellen­áll­ni.

Bocs­ka­i­nak meg­nyi­tot­ta kapu­it, de 1637-ben már a Habs­burg hű Pál­ffya­kat talál­juk itt, akik egy röp­ke kuruc inter­mez­zo után egé­szen Tri­a­no­nig bir­to­kol­ták. Pál­ffy János gróf volt az, aki ősei hagya­té­kát a szá­zad­for­du­lón egy pom­pás, 365 abla­kos mese­be­li vár­kas­téllyá vará­zsol­ta.

A fény­űző kele­ti sza­lon volt a gróf dol­go­zó­szo­bája, de a kas­tély leg­im­po­zán­sabb ter­me az úgy­ne­ve­zett Arany­sza­lon.

A 17. szá­za­di vár­ká­pol­na mennye­ze­tét barokk fres­kók díszí­tik. Kivé­te­les érté­ke az 1350 körül alko­tott faol­tá­ra.

A közép­ső vár tor­nyá­ban a csi­ga­lép­cső a Kék sza­lon­ba vezet. Falá­ról kirá­lyok, király­nők és neme­sek alak­jai, mint a magyar múlt néma tanúi tekin­te­nek ránk.

A Pál­ffy csa­lád tag­jai a vár krip­tá­já­ban alusszák örök álmu­kat. A kas­tély utol­só nemes tulaj­do­no­sá­nak, Pál­ffy János Ferenc­nek sem kel­lett meg­él­nie, hogy amit vég­ren­de­le­té­ben fel­aján­lott – misze­rint a vár a művé­szet és kul­tú­ra múze­u­ma­ként marad­jon meg az utó­kor­nak, és min­den­ki szá­má­ra láto­gat­ha­tó legyen – csak évti­ze­dek­kel később, egy új világ­rend új orszá­gá­ban fog meg­va­ló­sul­ni.

A kas­tély előtt strá­zsál a közel 700 éves öreg hárs, ami lom­ko­ro­ná­ja alatt lát­ta ven­dé­gül Mátyás királyt, Bocs­kai Ist­vánt vagy éppen Rákó­czi Feren­cet.

Barcaföldvári vár

Barcaföldvári vár

Bar­ca­föld­vá­ron állt egy­kor a Német Lovag­rend fő vára, a Mari­en­burg. A ’70-es évek­ben a vár nagy része egy föld­ren­gés áldo­za­ta lett. Nem­rég újí­tot­ták fel, de a vár már csak nyo­mok­ban hason­lít egy­ko­ri önma­gá­ra.

Ha II. And­rás nem hajít­ja ki a nagy­ra­vá­gyó lova­go­kat, Föld­vár az önál­ló pápai teu­ton állam fővá­ro­sa lett vol­na. A tatár­dú­lás után IV. Béla épí­tet­te újjá, majd Zsig­mond király tar­tott ország­gyű­lést falai között. A sok ost­ro­mot meg­élt Föld­vár­nak a leg­újabb kor átko­zott sze­re­pet szánt, hiszen itt talál­ha­tó a II. világ­há­bo­rú egyik leg­ke­gyet­le­nebb halál­tá­bo­ra, ahol ren­ge­teg magyar és német kato­na halt meg.

Árva vára

Hazánk észa­ki hatá­rá­nak egy­ko­ri pom­pás védel­me­ző­je Árva vára. Ere­de­te egé­szen a hon­fog­la­lás előt­ti kor­ba nyú­lik vissza, azóta áll ren­dü­let­le­nül, mint tör­té­nel­münk élő tanú­ja. Isme­re­tes, hogy IV. Béla kirá­lyunk a tatá­rok elől mene­kül­té­ben itt pihent meg elő­ször. Lát­ta e büsz­ke vár Mátyás király hatal­mát, a vitéz feke­te sere­get, a Bocskay‑, Rákóczi‑, Thö­kö­ly-küz­del­me­ket, az 1848-as sza­bad­ság­har­cot, kivet­te részét nem­ze­tünk min­den gyá­szá­ból, min­den dicső­sé­gé­ből. Fény­ko­rát a Thur­zó csa­lád ural­ma alatt élte át, mely­nek bir­to­ká­ba a XVI. szá­zad­ban került.

Ma a vár alsó része múze­u­mi szol­gá­la­tot is tel­je­sít, hol gyö­nyö­rű fara­gá­sú, újabb ere­de­tű címe­res fabú­to­ro­kat s egyéb ősi bútor­da­ra­bo­kat, fest­mé­nye­ket, fegy­ver­gyűj­te­ményt, tár­gya­kat talá­lunk. A leg­több lát­ha­tó emlék a Thur­zó-csa­lád­ra utal.

Itt van a vár­temp­lom díszes régi oltá­rá­val s egy­há­zi bútor­za­ta­i­val; az oltár bal­ol­da­lán a nagy gróf Thur­zó György nádor élet­nagy­sá­gú fehér már­vány­szob­ra, s alat­ta pihen­nek porai.

A fen­sé­ges falak között egy sötét fül­ke van, mely­be a hagyo­mány sze­rint az igaz­sá­gos Mátyás király Árva Pétert zár­ta, akit mint elha­gyott árvát fel­ne­vel­te­tett, érse­ki szék­be ülte­tett s aki titok­ban még­is elle­ne áská­ló­dott. Ezért bün­te­té­sül Árva várá­ba zár­at­ta, s ekkor mon­dá az isme­re­tes sza­va­kat: „Árva vol­tál Péter, Árva is lész és Árvá­ban halsz meg.”

A fel­ső rész hatal­mas torony­ból áll. Igé­ző kilá­tás nyí­lik róla az Árva völ­gyé­re, Árva­vár­al­já­ra és a kör­nye­ző hegyek­re.

Tövé­ben az ura­dal­mat egy­kor kiszol­gá­ló Árva­vár­al­ja, ma már a turis­tá­kat szol­gál­ja. Köz­pont­já­ban ott a régi megye­há­za, ahon­nan annak ide­jén a vár­me­gyét igaz­gat­ták.

Vajdahunyad

Az Árpád-kori vár udva­rá­ból nyí­ló épü­let­ré­szek ma is magu­kon vise­lik a dicső korok lenyo­ma­tát.

A góti­kus lovag­te­rem­ben meg­csap annak a régi kor­szel­lem­nek a leve­gő­je, ami­kor még égi esz­mé­nyek ural­kod­tak.

Felet­te az eme­le­ten a dié­ta, a tanács­ülés ter­me nyí­lik, ahol Hunya­di kor­mány­zó­sá­ga ide­jén a nagy­urak a nem­zet sor­sa felől dön­töt­tek.

És itt van az erdé­lyi rene­szánsz gyöngy­sze­me, a Mátyás­ról elne­ve­zett log­gia, melyet édes­any­ja, Szi­lá­gyi Erzsé­bet épít­te­tett.

Búcsú­zó­ul lép­jünk be a 15. szá­za­di vár­ká­pol­ná­ba és mond­junk el egy fohászt Hunya­di János Gyu­la­fe­hér­vár­ról ide­ho­zott töre­dé­kes sír­em­lé­ké­nél.

Tököspuszta

Tökös mel­let a ragyo­gó árté­ri erdő­ben mind­járt egy szép kis kas­tély bújik meg. Való­szí­nű­leg Habs­burg Fri­gyes főher­ceg épí­tet­te nya­ra­ló­nak a kiegye­zés után. Később vadász­kas­téllyá ala­kí­tot­ták. Aztán jött az új impé­ri­um, és a véres­ke­zű jugo­szláv dik­tá­tor, Tito rezi­den­ci­á­ja lett.

A park­ban a Pápai Áldás Kápol­na egy II. János Pál pápa által meg­szen­telt köny­vet őriz.

Végles vára

Végles vára

“A Polá­nából kiága­zó ala­csony ágak jól mívelt dom­bos tér­ség­gé tör­pül­nek, mely­nek egyik déli magas­la­tán Vég­les vára, a hason­ló nevű ura­da­lom­nak szék­he­lye áll. Vég­les hazánk leg­szebb fek­vé­sű vára­i­nak egyi­ke.” Lov­csá­nyi Gyu­la leírá­sá­hoz tegyük hoz­zá, hogy Vég­les vár­kas­té­lya ma újra régi fényé­ben ragyog, igaz, csak kül­se­jé­ben. Az elmúlt szá­zad­ban magá­ra hagyott romo­kat a 2000-es évek­ben egy orosz mil­li­ár­dos pén­zé­ből szé­pen újjá­va­rá­zsol­ták. A négy­csil­la­gos szál­lo­dá­vá lett vár­kas­tély­ba lép­ve kor­rekt módon magyar kirá­lyok fest­mé­nyei fogad­nak.

Úgy tart­ják, hogy mikor még Kor­po­ná­tól Len­gyel­or­szá­gig egy­be­füg­gő erdő volt itt min­den, akkor egy mókus akár fáról fára ugrál­va eljut­ha­tott az Ipoly­tól a Dunaj­ecig. Ekko­ri­ban ez a vidék még Zólyo­mi-erdő néven volt a magyar kirá­lyok vadász­te­rü­le­te, a magyar kirá­lyok pedig az erdők pere­mén őrvá­ra­kat épí­tet­tek, ahon­nan ezen várak őrsé­ge őriz­te a ren­det, és a kirá­lyi bir­to­kot. Mikor egy­szer Kun Lász­ló és két kísé­rő­je elté­vedt a Polyá­ná­ban, éppen egy ilyen kis vár­nál lyu­kadt ki sáro­san, koszo­san. Per­sze a vár őrsé­ge vad­or­zó­nak néz­te a királyt, és nem enged­te be, hisz a király fényes ruhá­ban jár, nem így sáro­san. Mikor aztán meg­ér­ke­zett a király tel­jes kísé­re­te, a derék őrö­ket jól meg­ju­tal­maz­ták, a várat pedig elne­vez­ték Vég­les­nek.

A 13. szá­zad­ban a zólyo­mi út védel­mé­re emelt vég­le­si várat aztán szá­za­do­kon át kirá­lyi vadász­kas­tély­ként hasz­nál­ták. Zsig­mond, majd Nagy Lajos király után Hunya­di Mátyás is elő­sze­re­tet­tel vadá­szott erre­fe­lé. A török, majd a Thö­kö­ly és Rákó­czi-féle kuruc sza­bad­ság­harc ide­jén a vár újra védel­mi célo­kat szol­gált.  A 17. szá­zad­tól a béké­sebb idők­ben az Ester­há­zy csa­lád élte itt fény­űző éle­tét. A kiegye­zés után a volt ’48-as hon­véd ezre­des, Nemes­ké­ri Kiss Mik­lós vásá­rol­ta meg a bir­to­kot és újra vadász­kas­téllyá ala­kí­tot­ta. Utol­só magyar­or­szá­gi tulaj­do­no­sa Habs­burg Fri­gyes főher­ceg volt. Aztán a máso­dik világ­há­bo­rú elvesz­té­sé­vel az új világ­rend viha­ra vég­leg kisö­pör­te innen a magyar szel­le­met…

A vár­kas­tély a Sza­lat­na part­ján fek­szik, hon­lap­ján min­den infor­má­ci­ót meg­ta­lá­lunk, ha meg sze­ret­nénk láto­gat­ni.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a vár­kas­tély.)

Ajnácskő vára

A közép­ko­ri ere­de­tű temp­lo­má­ról híres Alm­ágyon keresz­tül­ha­lad­va már messzi­ről lát­ha­tó a bazalt­szik­lá­ra épült legen­dás vár, Ajnács­kő. A tatár­já­rás után kővár­rá erő­sí­tett erőd kör­nyé­ke sok­fé­le ter­mé­sze­ti érté­ket rejt, mint pél­dá­ul azt a kipre­pa­rált tűz­há­nyó kéményt, ami­re a vár is épült.

Somoskő vára

Somos­kőt, akár­csak Sal­gót a Kacsics nem­zet­ség emel­tet­te. Itt ost­ro­mol­ta Loson­czy Anna szí­vét Balas­si Bálint, mind­hi­á­ba. Nem úgy a török a várat: 1576-ban be is vet­te, s mire a kirá­lyi sere­gek fel­sza­ba­dí­tot­ták és meg­erő­sí­tet­ték, a 17. szá­zad­ra el is vesz­tet­te hadi jelen­tő­sé­gét.

A vár alatt a Pető­fi kuny­hó emlé­ke­zik meg a köl­tő itt­jár­tá­ról.

A vár alatt bújik meg az úgy­ne­ve­zett bazalt­or­go­na, amely­nek sok­szö­gű osz­lo­pai meg­kö­vült zuha­tag­ként hajol­nak lefe­lé a Vár­hegy olda­lán.

Nevicke

Az Ung folyó felet­ti szik­lán ma is büsz­kén mere­de­ző közép­ko­ri erőd iga­zi strá­zsa­ként tor­nyo­sul a völgy fölé. A romok mögöt­ti pla­tón Wag­ner Károly kincs­tá­ri főer­dő­ta­ná­csos gon­do­zott par­kot léte­sí­tett, melyet a hábo­rú után ala­po­san meg­ron­gál­tak. A nevic­kei vár falai már a tatár­já­rás előtt erős védel­me­zői vol­tak hazánk kele­ti vége­i­nek. A 13. szá­zad­ban Aba Ama­dé meg is erő­sí­tet­te, majd a Dru­get­hek keze nyo­mán nyer­te el vég­le­ges alak­ját. A vár sűrűn cse­rél­te gaz­dá­it, ám még­sem ost­rom, hanem az aggo­da­lom lett a vég­ze­te: ami­kor I. Rákó­czi György elfog­lal­ta, fél­ve attól, hogy a csá­szá­ri­ak később fel­hasz­nál­ják elle­ne, lerom­bol­tat­ta.

Soká­ig elha­gya­tot­tan áll­tak a romok, s csak a 19. szá­zad végén kezd­ték meg hely­re­ál­lí­tá­sát.