Archives

Kercaszomor

S hogy itt, a Ker­ca patak völ­gyé­ben hosszan elnyú­ló Ker­ca­szo­mor­ra még nem kell hatá­ron átkel­nünk, azt azok­nak a bátor haza­fi­ak­nak köszön­het­jük, akik 1919-ben ugyan­azt tet­ték, ami ezer éven át e föld lakó­i­nak köte­les­sé­ge volt: fegy­ver­rel száll­tak szem­be a dél­szláv beto­la­ko­dók­kal.  E bátor tett­re emlé­kez­ve a falu 2008-ban meg­kap­ta a „Com­mu­tas For­tis­si­ma”, vagy­is a Leg­bát­rabb falu elne­ve­zést.

Nagysink, Kissink és Alsószombatfalva

A foga­ras­föl­di Nagy­sink 13. szá­za­di ere­de­tű szász erőd­temp­lo­má­ról híres. No és Kis­sink Árpád-kori erőd­temp­lo­ma, ami las­san-las­san újjá­épül, a turis­ták mel­lett vár­va a fehér hol­lót, s meg­hagy­va egy csepp reményt az utó­kor­nak.

Szin­te hihe­tet­len, de száz esz­ten­de­je még 800 ezer német élt Erdély­ben. A több­nyi­re evan­gé­li­kus szá­szok ősei 800 éve tele­pül­tek ide, a Magyar Király­ság dél­ke­le­ti hatá­rá­nak védel­mé­re, vala­mint a kul­tú­ra, az ipar és a keres­ke­de­lem fel­len­dí­té­sé­re. A II. világ­há­bo­rú után az itt marad­ta­kat a kom­mu­nis­ták depor­tál­ták, vagy elűz­ték. Akik kitar­tot­tak, azo­kat Cea­us­es­cu adta el Német­or­szág­nak, a fáma sze­rint fejen­ként 8000 már­ká­ért. Mára alig 20 ezren marad­tak egész Szász­föl­dön.

Alsó­szom­bat­fa híres közép­ko­ri vásár­hely, a 18. szá­zad­ban az erdé­lyi görög kato­li­kus püs­pök­ség szék­he­lye volt. A volt erdé­lyi kor­mány­zó, Bruc­kent­hal Sámu­el báró kas­té­lya park­já­ban 1875-ben hoz­ták lét­re Kis­bér, Mező­he­gyes és Bábol­na után hazánk negye­dik ménes­ura­dal­mát. A mező­he­gyes­ről szár­ma­zó világ­hí­rű lipi­cai tenyész­lo­vak­ból álló ménes cél­ja a hegy­vi­dé­ki lóte­nyész­tés fej­lesz­té­se és az erdé­lyi lóál­lo­mány lipi­cai vér­rel való neme­sí­té­se volt. A foga­ra­si ménest végül 1914-ben osz­lat­ták fel, az állo­mány végül Bábol­ná­ra került.

Gyergyóalfalu

Az 5000 szé­kely lel­ket szám­lá­ló Gyer­gyó­al­fa­lu arról is híres, hogy a Kár­pát-meden­ce egyik leg­hi­de­gebb pont­ja. És meleg­ség­gel tölt el az Alfa­lu hűség­ről szó­ló tör­té­ne­te is, mely­nek egyik főhő­se, Ist­ván pap volt, aki 1567 — ben Csík és Gyer­gyó népé­nek élé­re áll­va a Tol­va­jos-tetőn állí­tot­ta meg János Zsig­mond sere­gét. így tart­va meg kato­li­kus hité­ben Csík és Gyer­gyó vidé­két. Innen ered a pün­kös­di csík­som­lyói búcsú kul­tu­sza, aho­vá menet azóta is rend­re az alfal­vi kereszt­al­ja halad az élen.

A falu büsz­ke­sé­ge a 800 éves temp­lom, mely­nek kert­jé­ben Ist­ván pap szob­ra fogad­ja a ván­dort.

Torontálvásárhely

Toron­tál­vá­sár­hely tanul­sá­gos helyi legen­dá­val büsz­kél­ked­het. Tör­tént ugyan­is, hogy ami­kor 1849-ben a szer­bek betör­tek a hely­ség­be, a falut fel­gyúj­tot­ták, a temp­lo­mot kifosz­tot­ták, még a haran­go­kat is elvit­ték. Ám a szerb köz­ség­ben, aho­va a haran­gok kerül­tek jár­vá­nyos beteg­sé­gek kezd­tek pusz­tí­ta­ni. Végül maguk a köz­ség lakói kér­ték, hogy vigyék vissza a haran­got.

A falu­ba 1794-ben tele­pül­tek be magya­rok, majd miu­tán a falu az 1848–49-es har­cok­ban tel­je­sen elpusz­tult, szor­gal­mas lakói újból fel­vi­rá­goz­tat­ták. Ma már csak a lakos­ság fele magyar.

Hertelendyfalva

Pan­cso­va köze­lé­ben a buko­vi­nai szé­ke­lyek tele­pü­lé­sei hor­doz­zák a magyar­sá­got. A madé­fal­vi vesze­de­lem elől Mold­vá­ba, majd Buko­vi­ná­ba mene­kült szé­ke­lyek 1883-ban végül ide­lent a déli vége­ken talál­ták meg vég­le­ges ott­ho­nu­kat. Her­te­lendy­fal­va nevét Toron­tál vár­me­gye akko­ri főis­pán­já­ról Her­te­lendy József­ről kap­ta. Refor­má­tus temp­lo­ma 1902-ben épült, ami a Kár­pát-meden­ce leg­dé­leb­bi kál­vi­nis­ta isten­há­za.

Az új hazá­ba tele­pült szé­ke­lyek­nek, akár csak ősi föld­jü­kön, itt is kemé­nyen meg kel­lett küz­de­ni a fenn­ma­ra­dá­sért. Hitü­ket meg­tart­va sike­rült meg­őriz­ni­ük iden­ti­tá­su­kat is.  Hogy mennyi­re ragasz­kod­nak gyö­ke­re­ik­hez, erre utal a her­te­lendy­fal­vi közös­sé­gi ház előtt álló szé­kely­ka­pu is.

Tóthfalu

A fia­tal tele­pü­lés Tóth József föld­bir­to­kos­nak, ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­nek köszön­he­ti létét, aki a XX. szá­zad első évti­ze­dé­ben bir­to­ka egy részé­nek kiosz­tá­sá­val tet­te le a falu alap­ja­it, majd isko­lá­kat és temp­lo­mot is épít­te­tett a gya­ra­po­dó közös­ség­nek.

A falu hűen őrzi első plé­bá­no­sa, Sza­bó Dénes már­tír emlé­két, akit a máso­dik világ­há­bo­rú végén, 1944-ben a jugo­szláv par­ti­zá­nok elhur­col­tak és kegyet­le­nül kivé­gez­tek.

A helyi közös­ség meg­úju­ló ere­jét jel­zi, hogy mennyi min­den sűrű­sö­dött itt össze, a falu a dél­vi­dé­ki magyar­ság egyik szel­le­mi köz­pont­já­vá lett és ma már van annyi lát­ni­va­ló itt és a kör­nyé­ken, hogy a falu­si turiz­mus is fel­élén­kült.

A tóth­fa­lu­si kitárt szár­nyú turul­ma­dár büsz­kén hir­de­ti a hazát járó ván­dor­nak a meg­úju­ló dél­vi­dé­ki magyar éle­tet és az Iste­ni örök igaz­sá­got. Jelen­leg ez a leg­na­gyobb turul­szo­bor a Dél­vi­dé­ken.

Kispiac

Még ebben a cudar, lélek­el­le­nes világ­ban is van­nak elpusz­tít­ha­tat­lan magyar szi­ge­tek. Ilyen az Árpád-kori Kis­pi­ac is, ahol kicsi­ben egész Észak-Bács­ka össze­sű­rű­sö­dik: homok és szán­tó­föld, domb­hát és lege­lő talál­ko­zik hatá­rán.

A Dél­vi­dék vissza­tér­te­kor épült temp­lo­ma kivé­te­les kin­cset őriz: a kom­mu­nis­ta elnyo­más után elő­ke­rült Magya­rok nagy­asszo­nya oltár­ké­pet még az 1944-es temp­lom­épí­tők szán­ták falá­ra.

Az élet újjá­szü­le­té­sét, a tava­szi vissza­té­rést hir­de­ti a Kapi­tány-tó madár­da­los náda­sa is, amely men­tén az idő kere­ké­vel szem­ben teke­rünk tovább a szé­les homok­há­ton.

Hajdujárás és Ludas

Haj­du­já­rás föld­je kivá­ló sző­lő- és gyü­mölcs­ter­mesz­tés­re. Itt él Mau­rer Osz­kár bor­ter­me­lő, aki hagyo­má­nyos mód­sze­rek­kel fog­lal­ko­zik régi magyar sző­lő­faj­ták­kal, és az ősi ren­det pró­bál­ja újra meg­ho­no­sí­ta­ni a régi Csong­rá­di bor­vi­dé­ken és a Sze­rém­ség­ben.

A szom­szé­dos Ludas hatá­rá­ban fek­szik az ősré­gi Luda­si-tó. Az elöre­ge­dő pusz­tai tó egyik utol­só mene­dé­ke a láp­vi­dé­ki élő­vi­lág­nak, csó­nak­kal nem láto­gat­ha­tó Spe­ci­á­lis Ter­mé­sze­ti Rezer­vá­tum, ahol csak madár­faj­ból több mint 200-at tar­ta­nak szá­mon. A mocsa­ras vidék, a tó nádas víz­vi­lá­ga min­dig is szer­ves részét képez­te a kör­nyék éle­té­nek, és remek rej­tek­he­lyül szol­gált a török elől buj­ká­lók­nak, majd a betyá­rok­nak is.

Leg­na­gyobb szi­ge­te a Rózsa Sán­dor szi­get, vagy más­ne­vén Boszor­kány­szi­get, ahol a legen­da sze­rint a híres rösz­kei betyár rej­tő­zött el a csend­őrök elől.

Borsafüred

A Visó for­rás­vi­dé­kén fek­szik Bor­sa­fü­red. Az Árpád-kori Bor­sa város felett a 19. szá­zad végén kez­dő­dött meg az üdü­lő­hely kiépí­té­se. Ami­kor Észak-Erdély hegyei 1940-ben vissza­tér­tek Magyar­or­szág­hoz, Bor­sa­fü­red fej­lő­dé­se hatal­mas len­dü­le­tet kapott, és hama­ro­san a hazai téli spor­tok egyik köz­pont­ja lett. Sőt, a magyar sport­ve­ze­tés egye­ne­sen egy téli olim­pi­ai köz­pont kiala­kí­tá­sát tűz­te ki célul a fes­tői alpe­si tele­pü­lé­sen. 1942-ben adták át az Olim­pia lesik­ló­pá­lyát, 1944-re pedig fel­épült Euró­pa akko­ri leg­na­gyobb síug­ró­sán­ca. Szá­mos ver­seny­nek adott ott­hont Bor­sa­fü­red, ám az olim­pi­ai álmo­kat szer­te­fosz­lat­ta a máso­dik világ­há­bo­rú, ami után a román impé­ri­um a régi mene­dék­há­za­kat eltün­tet­te, s a maga mód­ján kezel­te a síköz­pon­tot. Ma már csak a Magyar Sí Szö­vet­ség 1941-ben épült mene­dék­há­za emlé­kez­tet a virág­kor­ra. Ma a magyar turis­tá­kat a Med­ve Pan­zió vár­ja.