Archives

Máriacsalád

A pálo­sok messze híres mária­csa­lá­di kegy­he­lye az évszá­za­dok során magá­ra maradt. A pálo­sok 1512-ben épí­tet­tek az Alföld és a Fel­föld össze­ölel­ke­zé­sé­nél a Bol­dog­sá­gos Szűz tisz­te­le­té­re temp­lo­mot és kolos­tort. A szer­ze­tes­ren­dek fel­osz­la­tá­sa után men­ni­ük kel­lett, de pusz­tu­lá­sát egy 1863-as vil­lám­csa­pás okoz­ta. Ami­kor Fel­vi­dék déli része 1938-ban vissza­tért, még vol­tak lel­kes kez­de­mé­nye­zé­sek az újjá­épí­té­sé­re, de az újabb elcsa­to­lás meg­pe­csé­tel­te sor­sát, így las­san az enyé­sze­té lesz.

Pozba

Erre veze­tett a zarán­do­kok útja is a pálo­sok mária­csa­lá­di kegy­he­lye felé. Úgy tart­ja az emlé­ke­zet, hogy Poz­ba mel­lett az erdő­ben rend­re meg­pi­hen­tek. Egyik alka­lom­mal for­rás­ra buk­kan­tak, mely­nek vizé­től cso­dá­la­tos gyó­gyu­lá­sok tör­tén­tek. A cso­dák híre messze ter­jedt, így lett a koráb­bi pihe­nő­hely, Poz­ba maga is a búcsú­sok új úti­cél­ja. 1841-ben kis kápol­na is épült a cso­da­kút köze­lé­ben, ami később össze­dőlt, de Har­ris József espe­res-plé­bá­nos buz­gól­ko­dá­sá­ra 1914-ben újra­épült a Hét­fáj­dal­mú Szűz­anya tisz­te­le­té­re. Sőt, Har­ris József 12 esz­ten­dő múl­va egy másik kápol­nát is emel­te­tett, Szűz Mária szent neve tisz­te­le­té­re.

Töröktopolya

Török­to­po­lyán 1854. decem­ber 14-én cso­dás dolog tör­tént, ugyan­is néhány isko­lás gye­rek­nek meg­je­lent Szűz Mária, bal kar­ján a kis­ded Jézust, jobb kezé­ben pedig egy lili­o­mot tart­va. A cso­dás ese­mény­nek hamar híre sza­ladt. Miu­tán a jele­né­sek több­ször meg­is­mét­lőd­tek és a kegy­he­lyen sok cso­dás gyó­gyu­lást is fel­je­gyez­tek, sokan zarán­do­kol­tak és jön­nek a mai napig Topo­lyá­ra, hogy az Égi Édes­anya segít­sé­gét kér­jék min­den­na­pi kereszt­jük hor­do­zá­sá­hoz.

Hébec

Itt Hont­ban elég fel­ka­pasz­kod­ni a hébe­ci búcsú­já­ró temp­lom­hoz, amely Szent Ist­ván aka­ra­tá­ból, 1023-ban éppen azért épült domb­te­tő­re, hogy a völ­gyek­ben elva­dult lel­ke­ket magá­hoz hív­ja.

Jöt­tek is a jó paló­cok min­den felől, a hébe­ci temp­lom körül meg egész kis falu kere­ke­dett, míg a tatár fel nem dúl­ta.

1778-ban tör­tént, hogy egy juhász­nak meg­je­lent álmá­ban Ilo­na csá­szár­né, és arra kér­te, ne hagy­ják pusz­tul­ni temp­lo­mát. Így lett újra búcsú­já­ró hely a kápol­na, s a vidék népe innen­től min­dig Szent Ilo­na nap­ján sereg­lett a temp­lom­hoz.

Később vil­lám súj­tott le a temp­lom­ra, de a Simo­nyi csa­lád megint hely­re­hoz­ta. Köze­lé­ben még reme­te­la­kot is épí­tet­tek, ahol a II. világ­há­bo­rú­ig lakott a temp­lom őre.

Aztán vál­toz­tak az idők, és egy­re keve­seb­ben jöt­tek. Pedig már se tatár, se menny­dör­gés nem fenye­ge­tett, csak az a lát­ha­tat­lan, de min­den­ho­va beha­to­ló frá­nya közöny. S ahogy a hit las­san elhal­vá­nyul, úgy fogy­nak el a jó paló­cok is a kör­nyék­ről. A Gras­sal­ko­vich csa­lád sír­em­lé­kén sem magyar már a fel­irat.

Máriabeszterce

A hagyo­mány sze­rint 1545-ben a törö­kök köze­led­té­re a Varasd megyé­ből szár­ma­zó 15. szá­za­di Mária szob­rot Besz­ter­cé­re hoz­ták és a temp­lom alatt elás­ták. 40 év után elő­ke­rült, ám 1654-ben újra bal­jós idők jár­tak, ezért újból elrej­tet­ték a temp­lom falá­ban. Vég­re 1684-ben a zág­rá­bi püs­pök vég­leg vissza­he­lyez­te a szob­rot a helyé­re. Azóta töme­gek zarán­do­kol­nak a cso­dák for­rá­sá­hoz, a Szűz­anyá­hoz. A magya­rok is min­dig szí­ve­sen jöt­tek, erről tanús­ko­dik egy 18. szá­za­di búcsús ének is:

 

Te is sze­gény Bűnös ember, kit Isten osto­ra ver,

Tovább gonosz­ban ne hever­gy, hanem buz­gó szív­vel jer,

Biszt­ri­cei Mári­á­hoz Olta­lom Váro­sá­hoz,

Hogy az ördög meg ne tsal­lon, löl­köd vigas­sá­gá­hoz.