Egy ragyo­gó tava­szi napon, május 21-én immár hatod­szor kel­het­tek útnak hazánk majd min­den szeg­le­té­ből lel­kes túrá­zók, hogy végig­jár­ják a Hor­thy Mik­lós Emlék­tú­ra 34,5km-es táv­ját.  A túra útvo­na­lát a Kor­pon­ai-domb­vi­dék azon sza­ka­szán jelöl­tük ki, amely az Ipoly­tól észak­ra, az 1938-as I. bécsi dön­tés nyo­mán vissza­tért fel­vi­dé­ki terü­le­tek hatá­rá­ig húzó­dik. A rajt az anya­or­szá­gi Dré­gely­pa­lánk vas­út­ál­lo­má­sán volt, majd az Ipoly árte­re után az Ipoly­híd­vég gya­lo­gos fahíd­ja követ­ke­zett, ame­lyen átkel­ve a túrá­zók már az Ipoly jobb part­ján talál­hat­ták magu­kat. Ez a híd – amely fon­tos kapocs a folyó mind­két olda­lán élők­nek – a már­ci­u­si eső­zé­sek­nek és ez által a víz­szint­emel­ke­dés­nek köszön­he­tő­en elég­gé gyen­ge lába­kon állt még a túra előtt néhány hét­tel, de az ipoly­híd­vé­gi­ek­nek hála, május köze­pé­re sike­rült vissza­ál­lí­ta­ni újra az ere­de­ti álla­po­tát. Hal­lot­tunk jó híre­ket is, ugyan­is jövő­re egy tel­je­sen új fahi­dat sze­ret­né­nek épí­te­ni, amely a jövő­ben a folyó sze­szé­lyes­sé­gé­nek is job­ban ellen tud­na áll­ni. Hosszabb távon pedig terv­ben van egy köz­úti híd is Dré­gely­pa­lánk és Ipoly­híd­vég között, de ez még a jövő zené­je. Tény, hogy ez a tér­ség­nek egy hatal­mas elő­re­lé­pés len­ne. Ipoly­híd­vé­get elhagy­va las­san beér­kez­tünk a Kor­pon­ai-erdőt álta­lá­ban jel­lem­ző töl­gye­sek­be. A Berin­csek-patak vad­re­gé­nyes szur­do­ka után az ipoly­fö­dé­me­si sző­lő­hegy követ­ke­zett, ahol már saj­nos a sző­lő­ül­tet­vé­nyek helyét jelen­tős mér­ték­ben vissza­fog­lal­ta a ter­mé­szet. Ez is árul­ko­dó jel lehet, hogy ebben az idő­szak­ban Ipoly­fö­dé­mes nem az arany­ko­rát éli. A sző­lő­hegy után a pár kilo­mé­ter­re talál­ha­tó Kele­nye nevű falucs­ká­ba eresz­ked­tünk le, amely az alig több mint két­száz lakó­já­val még Födé­mes­től is kisebb. De ez a falu is magyar! Saj­nos a falu­ban is vala­mi­kor taka­ros, ma már pusz­tu­ló paraszt­há­zak­ba bot­lot­tunk. Lel­ki sze­me­im­mel elkép­zel­tem ere­de­ti álla­po­tuk­ban fel­újít­va eze­ket a háza­kat. Micso­da ékszer­do­boz lehet­ne ez a falu (is)! Követ­ke­zett a nyelv­ha­tá­ron fek­vő Ipoly­fö­dé­mes. A fes­tői kör­nye­zet­be beékelt falu is las­san elöreg­szik, a fia­ta­lok nyu­gat­ra men­nek, a vala­mi­ko­ri isko­la épü­le­te is már az enyé­sze­té. De azért van­nak pozi­tív pél­dák is! Velebny Gábor bará­tunk fele­sé­gé­vel, Zsu­zsá­val jó lokál­pat­ri­ó­ta­ként olyan „Terülj-terülj asztalkám”-mal ven­dé­gel­ték meg a túrá­zó­kat, hogy Födé­mes­ről min­den­ki teli has­sal és kel­le­mes érzé­sek­kel indul­ha­tott tovább. Mert ugye­bár a palóc ember sem kevés­bé ven­dég­sze­re­tő, mint a szé­kely! Pár kilo­mé­ter után a Med­ve-kút cso­da­té­vő for­rás­vi­zé­vel oltot­tuk szom­jun­kat, majd újra elér­tük a Berin­csek-patak völ­gyét, ahon­nan a Magos (Kopasz)-hegyre fel­ka­pasz­kod­va tekint­het­tünk le Ipoly­ság­ra, Tes­mag­ra, vagy épp cso­dál­hat­tuk meg a Bör­zsönyt. A Magos-hegy déli részén lebal­lag­tunk a tes­ma­gi Gál csa­lád pin­cé­jé­hez, ahol az eddig meg­tett 25 km után min­den­ki­nek jól esett a szend­vics vagy épp a nagyon finom fröccs. A Magos-hegy olda­lá­ban – Ipoly­fö­dé­mes­sel ellen­tét­ben – már újra lát­ni pár éve még elga­zo­so­dott, de ma már kitisz­tí­tott par­cel­lá­kat, ahol a jövő­ben sző­lő­ter­mesz­tés­sel sze­ret­né­nek fog­lal­koz­ni. Jó lát­ni eze­ket a pozi­tív folya­ma­to­kat, hogy újra kezd ide vissza­tér­ni az élet. Innen még fel­ka­pasz­kod­tunk a Somos-tető­re, majd a Veréb-hegyi kilá­tó­ba, ahon­nan szin­tén pazar kilá­tás­ban volt részünk: Szan­da­vár, Naszály, Csó­vá­nyos, a sza­bá­lyo­zat­lan Ipoly… de ezt úgy­is saját sze­mé­vel kell lát­ni az ember­nek! Aztán ész­re­vét­le­nül becso­rog­tung az Ipoly­par­ton talál­ha­tó cél­ba, ahol már vár­ta a túra tel­je­sí­tő­it a reme­kül sike­rült vad­disz­nó­pör­költ. A 107 indu­ló (ami rekord a túra tör­té­ne­té­ben) kivé­tel nél­kül dicsér­te a mond­hat­ni turisz­ti­ka­i­lag szűz,de annál cso­dá­la­to­sabb vidék szép­sé­ge­it (turis­ta­jel­zé­sek híján sza­la­go­zás­sal jelöl­tük az útvo­na­lat) és az ipoly­men­ti paló­cok ven­dég­sze­re­te­tét. Sokan jelez­ték, hogy jövő­re is vissza­tér­nek. Úgy gon­do­lom, hogy fon­tos misszi­ót tölt be ez a túra ami­kor bemu­tat­ja ezt a kis­sé elfe­le­dett vidé­ket a ter­mé­sze­ti szép­sé­ge­i­vel, kul­tu­rá­lis örök­sé­gé­vel és az ott lakók ven­dég­sze­re­te­té­vel egye­tem­ben. Mert min­den nehéz­ség és prob­lé­ma elle­né­re én meg vagyok arról győ­ződ­ve, hogy ez a vidék élet­re van ítél­ve!!!

Jakab Sán­dor