“A magyar népet tekin­tem csa­lá­dom­nak s azt is kívá­nom fő örö­kö­söm­mé ten­ni” – szólt Orbán Balázs vég­aka­ra­tá­ban. És jön­nek is az örö­kö­sök, egy­ko­ri bir­to­ká­ra, a szej­kei bor­víz­ol­dal­ra, hogy meg­áll­ja­nak a hant előtt, ahol nyug­szik az író, a tör­té­nész, a nép­rajz­ku­ta­tó, az ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő, a szé­kely sza­bad­ság elkö­te­le­zett híve… de elég csak annyi: a leg­na­gyobb szé­kely.

Orbán Balázs indít útnak: bekí­sér az élet­be veze­tő utol­só szé­kely­ka­pun, ami ere­de­ti­leg szej­kei nyá­ri lak­ja, a Kos­suth-lak előtt állt. Átsé­tál velünk a vég­ső nyug­he­lyé­hez veze­tő kapu soron, hogy meg­mu­tas­sa az udvar­hely­szé­ki kapuk ősi díszí­tő­mű­vé­sze­tét.

Aztán kis­sé elszon­tyo­lo­dik, hisz az álta­la fel­ka­rolt szej­ke­für­dői üdü­lő­te­lep régi épü­le­te­i­ből már nem sok maradt. De itt van­nak még a kiapad­ha­tat­lan kénes, sós, szén­sa­vas for­rá­sok. A szej­kei bor­vi­zet bizony nem sza­gol­gat­ni, inni kell.

A falu köze­lé­ben, Udvar­hely felé a Mál-tető olda­lá­ban kereszt­út­ra lépünk. Sajá­tos szé­kely kál­vá­ria ez, amit az Ugron csa­lád álmo­dott meg 2009-ben a kápol­ná­juk­hoz veze­tő út men­tén. 14 stá­ció, melyek a szé­kely tör­té­ne­lem sors­for­dí­tó ese­mé­nye­in vezet­nek végig, s szem­be­sí­te­nek: hány­szor hoz­tak már íté­le­tet a szé­kely nép felett. Mert hiá­ba szag­gat­ták szét nem­ze­tünk tes­tét, hal­ha­tat­lan lel­két föl­di hata­lom nem képes meg­fosz­ta­ni. Ezt üze­nik a stá­ci­ók, itt a Máli erdő­ben, mely­nek tete­jén az Ugron csa­lád 1890-ben épült temet­ke­zé­si kápol­ná­ja hir­de­ti az örök­ké­va­ló­sá­got.

Szé­kely­ud­var­hely ma is az erdé­lyi magyar­ság egyik fel­leg­vá­ra. A hagyo­mány sze­rint itt tar­tot­ta udva­rát egy ide­ig a hunok nagy­ki­rá­lya, Atti­la. Aztán az Árpá­dok korá­tól több Szé­kely Nem­zet­gyű­lés­nek volt szín­he­lye. Zsig­mond király­tól kap­ta váro­si kivált­sá­ga­it, ami­ket az erdé­lyi feje­del­mek is meg­erő­sí­tet­tek.

Gaz­dag közép­ko­ri épí­té­sze­ti emlé­ke­i­ből kevés maradt, de régi várá­nak marad­vá­nya még dacol a viha­rok­kal. Egy ősi erőd helyé­re épí­tet­te 1565-ben János Zsig­mond feje­de­lem, az elle­ne fel­lá­zadt szé­ke­lyek meg­fé­ke­zé­sé­re, s gúny­kép­pen Szé­kely Támadt várá­nak nevez­te el. Nem soká­ig tűr­ték a szé­ke­lyek a meg­alá­zást, az első adan­dó alka­lom­mal, 1599-ben lerom­bol­ták. Később a Habs­bur­gok hasz­nál­ták fel a kuru­cok meg­za­bo­lá­zá­sá­ra, ezért a sza­bad­ság­har­co­sok vég­leg tönk­re tet­ték, azóta neve­zi Udvar­hely népe Cson­ka­vár­nak.

A város főte­rén tor­nyo­su­ló refor­má­tus temp­lom előtt, Orbán Balázs szob­rát talál­juk.

A város alvé­gén, a Szál­vá­tor-hegy alatt húzó­dik meg sze­ré­nyen Udvar­hely leg­ré­geb­bi épí­té­sze­ti műem­lé­ke, a 13. szá­za­di Jézus Szí­ve-kápol­na.

Az Erdé­lyi Kár­pát Egye­sü­let hoz­ta lét­re nem­ré­gi­ben a Bud­vár­ra veze­tő Bud­vár-Csi­cser Tan­ös­vényt, amely 10 kilo­mé­ter hosszan 8 infor­má­ci­ós táb­la segít­sé­gé­vel veze­ti végig a ván­dort a kör­nyék fló­rá­ját és fau­ná­ját, de a két csú­cson, Bud­vá­ron és Csi­cse­ren egy-egy legen­dá­val ismer­ked­he­tünk meg.

Úgy regé­lik, Bud­vá­rat Atti­la test­vé­re, Buda vezér épít­tet­te, aki itt is van elte­met­ve. Itt szé­kelt a szé­ke­lyek főra­bon­bán­ja, s ami­kor Árpád vezér bevo­nult kelet­ről, vére­i­re lel­ve, szer­ző­dést kötött velük, amely­ben kőbe vés­ték, hogy a szé­ke­lyek vezé­re tovább­ra is a főra­bon­bán marad. E helyen mond­ták ki a keresz­tény hit­re való átté­rést is. Aztán eljött az 1241-es esz­ten­dő, ami­kor irdat­lan tatár sereg tört Erdély föld­jé­re. Három­száz hős szé­kely pró­bál­ta fel­tar­tóz­tat­ni a kutya­fe­jű­e­ket, de végül győ­zött a túl­erő. Ekkor veszett az örök emlé­ke­zet­be a védők­kel együtt a vár is.

A tan­ös­vény mel­lék­út­ja a Bud­vár és a Csi­cser közöt­ti mély szur­dok­völgy­be vezet. A szűk szur­dok­ból fel­emel­ked­ve egy tágas tisz­tás­ra, a Hod­gyai-lege­lő­re érünk. A piros jel­zé­sen emel­ke­dünk tovább a Fehér-Nyi­kó és a Nagy-Kükül­lő közöt­ti hul­lá­mos domb­vi­dé­ken. A lege­lő kele­ti pere­me a Csi­cser lár­ma­fás tete­jé­ben vég­ző­dik.

A Cekend aljá­ban bújik meg Máré­fal­va. Itt van­nak Szé­kely­föld talán leg­szebb fes­tett, galamb­dú­cos szé­kely­ka­pui, ame­lyek sajá­tos arcu­la­tot adnak Máré­fal­vá­nak. A fara­gott, cif­rá­zott, írott udvar­hely­szé­ki kapuk, ahogy erre­fe­lé mond­ják, az élet­be jelen­te­nek bejá­ra­tot.

A meg­tar­tó hagyo­mány jele a papi lak 1858-ból szár­ma­zó kapu­ja is, ami a leg­ré­geb­bi a falu­ban.

A népi emlé­ke­zet sze­rint Zete­la­ka ere­de­ti­leg a Cse­le-dom­bon feküdt a Kükül­lő kiszé­le­se­dő völ­gyé­ben. A tatá­rok a falut fel­éget­ték, azután tele­pült mai helyé­re. A köze­li Har­gi­ta erdő­sé­gei évszá­za­dok óta nyúj­ta­nak meg­él­he­tést a zete­la­ki szé­ke­lyek­nek. Hogy milyen jól bán­nak a fával, ezt jel­zik a míve­sen fara­gott szé­kely­ka­puk is. Van köz­tük egy magyar címert ábrá­zo­ló darab is.

Zete­la­ka szín­ma­gyar kato­li­kus tele­pü­lés. 1622-ben Beth­len Gábor egy olyan kivált­ság­le­ve­let ado­má­nyo­zott Zete­la­ká­nak, amely­ben az állt, hogy nem kell sem adót fizet­ni­ük, sem a fia­tal­ja­ik nem kato­na­kö­te­le­sek. Ennek fejé­ben 100 ezer zsin­delyt kel­lett beszol­gál­tat­ni a gyu­la­fe­hér­vá­ri udvar­ba.

Temp­lo­ma a 20. szá­zad ele­jén épült.

Orosz­hegy közép­ko­ri ere­de­tű Nagy­bol­dog­asszony temp­lo­má­ról és szé­kely ven­dég­sze­re­te­té­ről híres. A temp­lom főol­tár­ké­pe Mária menny­be­me­ne­te­lé­ről tudó­sít. Kiemel­ke­dő érték a Szent Kata­lin misz­ti­kus eljegy­zé­sét ábrá­zo­ló 17. szá­za­di kép is.

Udvar­hely­szék egyik leg­ősibb és leg­né­pe­sebb tele­pü­lé­se meg­úju­ló szel­le­mé­vel és épí­tett örök­sé­ge­i­vel egy erős, szebb jövőt épí­tő közös­ség­ről tanús­ko­dik.