Zsol­na első virág­ko­rát a tatár­já­rás után, a szi­lé­zi­á­ból jött néme­tek hoz­ták el. A közép­kor­ban a várost Magyar­or­szág Nürn­berg­jé­nek is nevez­ték, ezt tük­rö­zik a főtér régi pol­gár­há­zai. Aztán elpá­ro­log­tak innen a szor­gos néme­tek, ami­hez hoz­zá­já­rul­tak a huszi­ták is, akik az 1430-as évek­ben két­szer is fel­éget­ték a várost. Ma már per­sze magyar szót is csak elvét­ve hal­lunk erre­fe­lé.

Az Árpád-kori kirá­lyi vár helyén, a vár­dom­bon a 15. szá­zad­ban már a Szent­há­rom­ság szé­kes­egy­ház, a mai plé­bá­nia­temp­lom hir­det­te Isten dicső­sé­gét. És hogy a zsol­nai harang sza­va minél távo­labb elér­jen, erről tett Pod­ma­nicz­ky Rafa­el ura­ság, aki 1540 körül fel­épít­tet­te a rene­szánsz Buri­án-harang­tor­nyot.

A ma is álló, 13. szá­za­di Szent Ist­ván király temp­lo­mot a szá­za­dok során több­ször átépí­tet­ték, de máig őrzi az ala­pí­tó emlé­két. A régi rege sze­rint első szent kirá­lyunk ren­del­te el a temp­lom épí­té­sét a len­gyel király ellen vívott csa­ta emlé­ké­re.

Buda­tin várá­nak tör­té­ne­tét a Balas­sák kezd­ték írni a 13. szá­zad­ban, az öreg­to­rony fel­hú­zá­sá­val. Csák Máté is befész­kel­te magát ide, majd Zsig­mond király lerom­bol­tat­ta. Az 1400-as évek­ben már a Szú­nyogh csa­lá­dot talál­juk itt, akik az erő­döt kas­téllyá bőví­tet­ték. A 18. szá­zad­tól a Csá­kya­ké lett, akik tovább csi­no­sí­tot­ták. 1848-ban, ami­kor a szlo­vák csa­pa­tok az oszt­rá­kok mel­lé áll­tak, a magyar sereg jól elver­te őket. Aztán jött Götz oszt­rák tábor­nok és bosszú­ból fel­gyúj­tot­ta a várat. Kaszár­nya lett, majd az utol­só magyar bir­to­kos, Csá­ky Géza 1930-ban fel­újí­tot­ta. Ha tud­ta vol­na, hogy 15 év múl­va új, múlt pusz­tí­tó sze­lek jön­nek és a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták elűzik innen csa­lád­ját. Hát, így lehet Buda­tin ősi vára ma a dró­tos­tó­tok múze­u­ma.

A Cibul­nik kúp­ján gub­baszt Zsol­na­lit­va vára. A Balas­sák épít­tet­ték az 1200-as évek végén. 1321-ig Csák Máté bir­to­kol­ta. Az 1430-as évek ele­jén huszi­ta rab­ló­ban­dák is fosz­to­gat­tak erre­fe­lé, bir­to­kol­ták is a várat és utá­na Luxem­bur­gi Zsig­mond ver­te őket ki, vég­le­ge­sen. Utá­na a Sza­po­lyi­é­ké is volt jó ide­ig. 1474-ben Mátyás király leg­hű­sé­ge­sebb vazal­lu­sá­nak, Kini­zsi Pál­nak ado­má­nyoz­ta, kinek címe­re még ma is lát­ha­tó. A 16. szá­zad köze­pén a Thur­zók kezé­re került. A kuruc har­cok után a vár elvesz­tet­te jelen­tő­sé­gét, így a 18. szá­zad­tól folya­ma­to­san pusz­tul.

A tatár­já­rás pusz­tí­tá­sá­ból okul­va IV. Béla király ország­szer­te kővá­rak épí­té­sé­be kez­dett. A Szu­lyói hegy­vi­dék egyik jól véd­he­tő, mere­dek szik­la­szirt­jé­re épí­tet­tek fel Far­kas fia Tolus Ricsó várát, amit a szá­za­dok során töb­ben is bir­to­kol­tak. Volt, hogy Csák Máté oli­gar­chái, volt, hogy a magyar király bir­to­kol­ta, volt, hogy rab­ló had­já­ra­tok indul­tak innen, volt a huszi­tá­ké is, majd Luxem­bur­gi Zsig­mond, magyar király a fele­sé­gé­nek ado­má­nyoz­ta. Sza­po­lyai János magyar király, 1536-ban, Pod­ma­nic­ky János­nak és a Rafa­el test­vé­rek­nek ado­má­nyoz­ta.  De miu­tán átáll­tak a Habs­burg oldal­ra, elkezd­ték fosz­to­gat­ni a kör­nyé­ket, és még pénz­ha­mí­sí­tás is folyt a falai között. Az 1570-es évek­ben már Thur­zó Ferenc volt nyit­rai püs­pö­ké volt a bir­tok. Az 1670-es évek óta gaz­dát­la­nul áll.

A Ricsó­vár­al­ja felett elte­rü­lő hegy­ség köz­pon­ti részé­ből, a Rohács, vagy­is Szar­vas csúcs alól pazar a kilá­tás. Mint az óri­á­sok aré­ná­ja, úgy fest innen a három oldal­ról szik­lás gerin­cek övez­te szu­lyói völgy­kat­lan, köze­pén Szu­lyó­vár­al­já­val, fölöt­te a Szu­lyó várát hor­do­zó szik­la­or­mok­kal. A távol­ban még a Manin csú­csok is ott figye­lik, hogy küzd a kat­lan mélyén a múlt a jelen­nel.

A piros jel­zé­sen tovább halad­va a Sza­káll-csúcs olda­lá­ban test­kö­zel­ből is meg­is­mer­ked­he­tünk a szik­la­óri­á­sok­kal.

A Szu­lyó-hegyek két­ágú vil­lá­ra hason­lí­tó gerinc nyu­ga­ti ágán foly­tat­juk utun­kat Szu­lyó vára felé, amit a zöld jel­zé­sen halad­va érünk el. Szűk és mere­dek szik­la­lép­cső járat visz fel a Szu­lyói vár­ba, amely­nek cse­kély marad­vá­nya­it alig lehet meg­kü­lön­böz­tet­ni a kör­nye­ző szik­lák­tól.

A közép­kor­ban a Szu­lyovsz­ky csa­lád bir­to­kol­ta, de csak veszély ese­tén jöt­tek fel a mene­dék­vár­ba. Az ost­ro­mok is elke­rül­ték nehe­zen meg­kö­ze­lít­he­tő fala­it, így még a 18. szá­zad­ban is igen jó álla­pot­ban volt. Aztán miu­tán a falu­ban meg­épült a főúri kas­tély, a sas­fész­ket vég­leg elhagy­ták bir­to­ko­sai, míg­nem a magá­nyos erő­döt 1763-ban egy tűz­vész vég­leg fel­emész­tet­te. Azóta a szik­lák­kal és a múlt emlé­ke­i­vel együtt por­la­doz­nak mara­dé­kai.

A zöld jel­zé­sű tan­ös­vény a ter­mé­szet egy újabb cso­dás alko­tá­sá­hoz vezet. A Szu­lyói-hegy­cso­port egyik leg­szebb szik­la­kép­ződ­mé­nye a 13 méter magas Góti­kus kapu.

A Patuch nye­reg irány­jel­ző táb­lá­ja a zöld jel­zés­re terel min­ket, ami mere­de­ken visz fel a Zsib­rid csú­csá­ra. A tan­ös­vé­nyen eresz­ked­ve a kővi­lág újabb iko­ni­kus alak­ja esik utunk­ba. Isten tud­ja, med­dig tűri még a hatal­mas Buzo­gány-szik­la a sze­lek és vizek mar­can­go­lá­sát.