A zárt hegy­kö­zi meden­ce kele­ti pere­mén fek­vő Gyer­gyó­szent­mik­lós sok­évi átlag hőmér­sék­le­te alig éri el az 5 fokot. Ebben a klí­má­ban edző­dik több mint 20 ezer túl­nyo­mó több­sé­gé­ben magyar lakó­ja. A főte­ret Szent Mik­lós szob­ra éke­sí­ti. Bel­vá­ro­sá­nak épí­té­sze­ti emlé­kei az örmé­nyek stí­lu­sát tük­rö­zi. A főté­ren két temp­lom talál­ha­tó, a refor­má­tus és a kato­li­kus. A Magyar Kirá­lyi Líce­um 1903-ban épült, a fel­irat a mai napig meg­ta­lál­ha­tó a hom­lok­za­tán. A főté­ren egy fa lát­ha­tó, ami­re az elszár­ma­zott, majd vissza­tért gyer­gyó­i­ak tet­ték fel név­je­gyü­ket.

A Gyer­gyói meden­ce egyik leg­ősibb tele­pü­lé­sén, a Szár­mány-hegyi feny­ve­sek árnyé­ká­ban a 17. szá­zad­ban tele­ped­tek meg a feren­ces bará­tok. A véd­fal­lal körül­vett kolos­tor­épü­let és a hoz­zá csat­la­ko­zó barokk stí­lu­sú Nagy­bol­dog­asszony temp­lom falai az évszá­za­dok során mint­egy 800 feren­ces barát­nak nyúj­tot­tak ott­hont. Közü­lük tán a leg­is­mer­tebb a Kájo­ni-kódex alko­tó­ja, Kájo­ni János poli­hisz­tor rend­ház­fő­nök volt, aki vég­ső nyug­he­lyét is itt talál­ta meg. 1771-től közel 150 éven át isko­la is műkö­dött a kolos­tor­ban. Aztán jött az ate­sis­ta dik­ta­tú­ra és 1951-ben elül­döz­ték innen a bará­to­kat. Hosszú bör­tön­évek vár­tak Ferencz Ervin atyá­ra is, aki kiáll­va min­den pró­ba­té­telt, vissza­tért ide és 40 évnyi kény­szer­szü­net után vala­mi fel­fog­ha­tat­lan égi erő­vel fel­vér­tez­ve látott neki a halál­ra ítélt feren­ces kolos­tor fel­tá­masz­tá­sá­nak.

Szár­hegy másik ékes­sé­ge a Lázár csa­lád ősi, 15. szá­za­di ere­de­tű kas­té­lya ami azok­ban az idők­ben épült, ami­kor még Ervin atya feren­ces szel­le­mi­sé­ge volt az ural­ko­dó. Ebben a szel­lem­ben nevel­ke­dett itt töb­bek között az ifjú Beth­len Gábor, Erdély későb­bi nagy feje­del­me is. A pom­pás pár­tá­za­tos rene­szánsz udvar­ház a Lázár csa­lád emel­ke­dé­sé­vel Szé­kely­föld egyik leg­fon­to­sabb kato­nai-köz­igaz­ga­tá­si köz­pont­já­vá nőt­te ki magát. Több­szö­ri átépí­tés és fel­újí­tás után aztán 1842-ben egy tűz­vész lett a vég­ze­te. Azóta épí­tik, épít­ge­tik újjá, de az élet nem halt ki innen tel­je­sen, s az ódon épü­let a köz­ügyek helyett a művé­szet szol­gá­la­tá­ba sze­gő­dött. Míves falai 1974 óta rend­sze­re­sen ran­gos kép­ző­mű­vé­sze­ti alko­tó­tá­bo­rok­nak adtak kere­tet.

A piros kereszt jel­zés vezet a Cso­bot-tető­re. A fel­újí­tott kereszt­utat végig jár­va elérük a kápol­nák­hoz, melyek nem vélet­le­nül épül­tek ide, mivel a csúcs ősma­gyar szak­rá­lis hely. A kápol­nák a római és az örmény kato­li­ku­sok együtt­élé­sé­nek szim­bó­lu­ma. A Szent Anna kápol­na Árpád-kori ala­po­kon nyug­szik, a 17. szá­zad­ban a kör­nyé­ken pusz­tí­tó pes­tis­jár­vány túl­élői épí­tet­ték hálá­ból.

A Prics­ke-tetőn csúcs­ke­reszt hir­de­ti Isten dicső­sé­gét. Innen remek kilá­tás nyí­lik a szé­kely hegy­ko­szo­rú­ra.

A Mar­ton­ka patak part­ján fek­szik Dit­ró. A falu­ban ele­ve­nen élnek a közös­sé­gi hagyo­má­nyok, amit a fia­ta­lok visz­nek tovább.