Az ősi Asszony­fal­va helyén ala­kult ki Ada. Ami­kor a török fél­hold vég­re leál­do­zott a Dél­vi­dé­ken, az újra­né­pe­sült Ada olyan fej­lő­dés­nek indult, hogy a 19. szá­zad­ban már módos mező­vá­ros lett. A népes kato­li­kus közös­ség szo­kat­lan, ková­csolt­vas, rácsos szer­ke­ze­tű toronnyal meg­sü­ve­gelt temp­lo­ma 1795-ben épült.

A kis­vá­ros­hoz híres és hír­hedt tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek is kötőd­nek.

Dam­ja­nich János ara­di vér­ta­nú szob­rát a test­vér­te­le­pü­lé­se, Buda­ka­lász ado­má­nyoz­ta Adá­nak. Volt is kisebb ribil­lió a szer­bek részé­ről, nehe­zen bocsát­ják meg az 1848-as sza­bad­ság­harc tábor­no­ká­nak, hogy rác szár­ma­zá­sa elle­né­re a magyar olda­lon har­colt.

1832-ben Adán rin­gott a böl­cső­je a magyar nyelv­mű­ve­lés meg­te­rem­tő­jé­nek, Szar­vas Gábor nyel­vész­nek, aki szen­ve­dé­lye­sen küz­dött az ide­gen sza­vak meg­ho­no­so­dá­sa ellen.

Csak Isten a tudó­ja, miért adott éle­tet Adán, 1892-ben Ros­en­feld Mátyás­nak, aki fel­cse­pe­red­ve már Ráko­si Mátyás­ként írta be magát tör­té­nel­münk leg­sö­té­tebb lap­ja­i­ra. Fel­so­rol­ni is sok, mi kárt oko­zott hazánk­nak, hány magyar csa­lá­dot nyo­mo­rí­tott meg, hány ártat­lan hon­fi éle­tét oltot­ta ki Sztá­lin meg­hosszab­bí­tott keze­ként, a magyar­or­szá­gi kom­mu­nis­ta ter­ror­ál­lam feje­ként.

Padé köz­pont­já­ban a kúri­át a falu föl­des­ura, Diván György épí­tet­te az 1800-as évek­ben. Csak­úgy, mint átel­len­ben a kato­li­kus temp­lo­mot. A falu szé­lén még egy szé­pen fel­újí­tott kas­télyt talá­lunk. A sza­bad­kai nagy­bir­to­kos csa­lád sar­ja, Veber Schul­hoff nya­ra­ló­nak épí­tet­te az 1700-as évek végén.

A fel­vi­rág­zó Sza­jánt sem kerül­het­te el a török pusz­tí­tás. A XIX. szá­zad ele­jén Taj­nay János bir­to­ka lett, aki Sze­ged kör­nyé­ké­ről dohány­ker­té­sze­ket tele­pí­tett ide. De búsul­hat­tak Sza­ján lakói 1849-ben is, ami­kor szerb sza­bad­csa­pa­tok éget­ték fel falu­ju­kat. 2 évre rá svá­bok érkez­tek, de a gyen­ge minő­sé­gű föl­dek miatt, ahogy a helyi­ek mesé­lik, egy „éjjel elszé­led­tek a falu­ból, lám­pá­i­kat égve hagy­ták, hogy meg­té­vesszék a föl­des­urat.”

Kik­in­da Euró­pai szin­tű agrár­tör­té­ne­ti rit­ka­sá­ga az 1899-ben épült, ma is műkö­dő­ké­pes szá­raz­ma­lom.

A kis­vá­ros ősidők óta lakott vidé­ké­nek tör­té­ne­te a szo­ká­sos báná­ti for­ga­tó­könyv sze­rint zaj­lott: a török hódí­tá­sok alatt meg­sem­mi­sült, utá­na szerb, német és magyar tele­pe­sek érkez­tek, míg 1774-ben Mária Teré­zia a Nagy­kik­in­dai kivált­sá­gos kerü­let szék­he­lyé­vé tet­te. Később Toron­tál vár­me­gye egyik leg­né­pe­sebb váro­sá­vá fej­lő­dött, de a for­ra­dal­mak és a hábo­rúk ren­de­sen elbán­tak lakó­i­val.

1848-ban és ’49-ben is fel­kel­tek a szer­bek a magya­rok ellen, amit Kiss Ernő és Perczel Mór vert le. 1944-ben is ara­tott a halál Kik­in­dán, az itt lét­re­ho­zott inter­ná­ló tábo­rok­ban ren­ge­teg német és magyar végez­te be sor­sát.

Van Kik­in­dá­nak egy iga­zi külön­le­ges­sé­ge. A váro­si múze­um udva­rán köszön ránk Kika, a hatal­mas nős­tény mamut csont­vá­zá­nak a rekonst­ruk­ci­ó­ja.

Ami­kor 1029-ben Csa­nád vezér a Tiszán átkel­ve egy dom­bon sát­rat vert, meg­fo­gad­ta: ha legyő­zi Ajtonyt, e helyen monos­tort épít­tet. Álmá­ban egy orosz­lán bíz­tat­ta: azon­nal támad­ja meg az ellen­sé­get. Föl­éb­red­ve rög­tön éjje­li táma­dást ren­delt, s le is ver­te a láza­dó­kat. Csa­nád lett a vár­me­gye ispán­ja, s a foga­da­lom helyén fel­épí­tet­te a monos­tort, amit Orosz­lá­nos­nak neve­zett el.

Török­ka­ni­zsa már a 13. szá­zad­ban jelen­tős tele­pü­lés volt, korán keres­ke­del­mi köz­pont­tá fej­lő­dött. Idő­vel átter­jedt a Tisza jobb part­já­ra is, ebből a részé­ből lett a mai Magyar­ka­ni­zsa, ami­vel soká­ig hajó­híd, majd 1975 óta új híd kötöt­te össze. A török ura­lom után sok neme­si csa­lád öreg­bí­tet­te a város hír­ne­vét. Az egyik leg­ré­geb­bi bán­sá­gi úrla­kot Szer­vicz­ky György épít­tet­te 1793-ban.

Kani­zsá­tól dél­re a Tisza men­tén a Csa­nád nem­zet­ség ősi bir­to­kai közé tar­to­zott Csó­ka is. A kunok, majd a törö­kök dúl­ta tele­pü­lés az 1700-as évek végén mező­vá­ro­si ran­got kapott. Kato­li­kus temp­lo­mát a Mar­ci­bá­nyi csa­lád támo­ga­tá­sá­val emel­ték 1809-ben. Csó­ka utol­só neme­se, Mar­ci­bá­nyi Lőrinc kas­tély épí­té­sé­be is bele­fo­gott, ám halá­la után már az új tulaj­do­nos, a Sváb csa­lád fejez­te be művét.

A 20. szá­zad ele­jén az első világ­há­bo­rú­ig Csó­kán veze­tett ása­tást a sze­ge­di múze­um régé­sze, Móra Ferenc.