"Felvidéknek igen érdekes, de sajnos hazai turistáink által alig ismert s látogatott része az Árva folyót környező hegyvidék. Aki csak egyszer is látta ezeket a felhőkig érő kőcsipkéket, aki csak egyszer hallgatta a sziklák közt bukdácsoló patakok susogását, aki megismerte a mindennapi kenyérért rengeteg nehézséggel küzdő, jámbor szlovák lakosságot, annak ez a görbe ország kitörölhetetlen emlékként él a lelkében. Árva vármegye volt Nagymagyarország legzordabb, legészakibb, hegyekben leggazdagabb, egyszóval „legárvább" megyéje. Északon a Babiagora, ettől nyugatra a polhorai hágón túl a Pilszkó határolja. Ez a vonulat hirtelen emelkedik ki az Árvai-lapályból és dél felé szelídebb, észak felé meredekebb lejtőivel valamikor természetes határt alkotott Magyarország és Galícia között."
Akárhogy is nézzük, a Tátrától északra is vannak ám hegyek! Az Északnyugati-Kárpátok masszívuma, a Magas-Beszkidek nyugati része, az Árvai-Beszkidek, melynek legmagasabb tömbje, a Babia Góra erdőhatár fölé nyúló kopasz fejével köszön be Galíciába. Az északi végek zord hegyvilága mindig is kissé mostoha, árva vidéke volt történelmi hazánknak. A Beszkidek déli lejtőjén, az Árva és mellékfolyói völgyeiben, az erdőségek kiirtásával alakultak ki az első települések. A királyi erdőség árvai területe csak a XIV. században lett önálló vármegye. Felső-Árva magyar uradalmaira főleg vlach, lengyel és tót gorál népcsoportok telepedtek, akik azóta is ragaszkodnak sok munkát és kevés hasznot ígérő, kemény földjükhöz.
